„Szívem nem fél” – Csodaváró hitmélyítő estek a beregszászi FRIGY-ben
Az elmúlt évek szép hagyományának megfelelően február 23. és 26. között ismét hitmélyítő esteket szervezett a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY). Az idén jubiláló, immár öt éves közösség ezúttal Páll László beregrákosi lelkipásztort hívta meg az alkalmak szolgálattevőjének.

Az eseménynek otthont adó Rákóczi-főiskola díszterme félévente négy estére különös zsongással telik meg. Még most, a tomboló influenzajárvány és a felsőoktatásban tanulók jelentős részét érintő külföldi részképzések idején is sokan gyűltek össze Isten igéjének hallgatására.

A szervezők – Maksai Attila, a FRIGY lelkésze és a gyülekezet presbiterei – a Csodaváró címet adták a prédikációsorozatnak. Nem véletlenül: ahogy az esemény plakátján is olvasható volt, országunk vészterhes időket él. Gyakran érezhetjük emiatt, hogy itt már csak egy csoda segíthet. Vannak-e csodák? Mit nevezünk csodának? Hiszünk-e bennük? Nos, ezeket a kérdéseket boncolgatták a résztvevők Páll László igehirdetővel. A tiszteletes úr különböző oldalakról világította meg a csoda fogalmát. Feltett egy igen provokatív kérdést is: vajon mi, keresztyének, akik azért imádkozunk nap mint nap, hogy véget érjen a vérontás, igazán hiszünk-e abban, hogy Isten meghallgatja imáinkat? Hát azt, hogy válaszul akár már holnap beköszönthet a béke? Az Úr Jézus egykor azt mondta tanítványainak, hogy ha akkora hitük lenne, akár egy mustármag – a Wikipédia vonatkozó szócikke szerint mindössze egy milliméter nagyságú magról van szó –, hegyeket mozgathattak volna. Az ige pedig nem csak az akkori tanítványoknak szól…


Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma
