Egy község, mely már csak nevében őrzi egykori tölgyesei emlékét
A Beregszásztól nyugatnak tartó autóbuszunk, a Vérke-parti város végét jelző településnévtáblát elhagyva, három kilométer megtétele után már be is fut egy 1800 lakosnak otthont nyújtó településre, Makkosjánosiba, melynek háztengeréből karcsún tör az ég felé a református, illetve a görög katolikus templom sudár tornya. Középiskola és mezőgazdasági líceum is működik a helység területén. S mivel mind a Munkács felé vezető főútvonalon, mind a falu központjában belé torkolló, Csap irányába futó úton sűrű autóbuszforgalom folyik, így a község tömegközlekedési járművekkel is könnyen megközelíthető.
Makk a címeren
A helységet megemlítő első, fennmaradt hivatalos okirat 1321-ből származik, s Ivanosi névvel illeti a települést, ám mivel arról olvashatunk benne, hogy saját plébánossal és templommal rendelkezik, valószínűleg már évtizedekkel korábban sor kerülhetett a megalapítására. 1364-ben I. (Nagy) Lajos felesége, Erzsébet királyné uralta az ekkor még királynéi birtoknak számító községet, a XV. század utolsó harmadában viszont a munkácsi várat szolgáló falvak közé sorolták be. Középkori szentegyháza csúcsíves stílusban épült, 1595-ben reformátussá vált, a XVIII. században pedig részleges átalakításon esett át, ám még mindig felfedezhetők rajta a gótika stílusjegyei, görög katolikus szentegyháza pedig 1742-re került tető alá. A múltban jelentős kiterjedésű, makktermő tölgyesek övezték a helységet – innen is ered a falunév „makkos” előtagja –, s a község 1631-ből való régi pecsétjén is egy tölgymakk látható, melyből két, kötélszerűen kanyarodó inda ágazik ki.
1946-ban Ivanyivkának „keresztelték el” a települést, mely csak az 1990-es évek elején szabadult meg szláv nevétől, azóta hivatalosan Jánosiként szerepel, ám a helyi magyar kiadványok következetesen a Makkosjánosi elnevezést használják.
Magyarország és Beregszász vonzásában
– A kolhoz idején zöldségfeldolgozó konzervgyárat létesített itt az egykori gazdaság, ám annak 2000-ben bekövetkezett felbomlása után az üzem is megszűnt létezni, s azóta nem működik iparvállalat a község területén, a kereskedelemmel, illetve vendéglátással foglalkozó helybeli vállalkozók pedig kevés falubelinek adnak munkát – vázolja fel a megélhetési lehetőségeket Sin Béla, a KMKSZ Makkosjánosi Alapszervezetének az elnöke. – A járási központ közelségét kihasználva viszont igen sok helyi lakos helyezkedett el a beregszászi cégeknél, többek között a Bereg Kábel Kft.-nél, illetve a Beregszászi Rádiógyár Rt.-nél. A fiatalemberek nagyobbik fele azonban külföldön keresi meg a kenyerét, megannyi kárpátaljai község lakóitól eltérően, számukra még mindig vonzó célpont Magyarország, ahol budapesti, győri, Pécs környéki, illetve Csongrád megyei építkezéseken dolgoznak, s kisebb részük vállal munkát a belföldi építőiparban, Kijevben, illetve a főváros vonzáskörzetében.
A kolhoz felbomlásakor úgy kéthektárjával osztották szét a földeket a volt tagok között, ám csak hat-hét gazda rendelkezik mezőgazdasági gépekkel, így csupán ők művelik meg a szántójukat, illetve több falubelijük földjét, akik beregszászi vagy magyarországi munkahellyel rendelkeznek, s fizetni tudnak a mezőgazdasági munkálatok elvégzéséért, de az egyre magasabb költségek miatt mind kevesebben műveltetik meg a parcellájukat. A földtulajdonosok mintegy harmada a Jánosi Mezőgazdasági Kft.-nek adja bérbe a szántóját, s mindössze néhány farmer akad a községben, aki a saját kisbirtoka mellett bérelt földeken is gazdálkodik, a szemesterményt pedig a közeli piacokon értékesíti. Kiemelhetjük Barna József nagybani fóliaházas zöldségtermesztéssel is foglalkozó „Mirázs” Farmergazdaságát, valamint a „Cseh” Farmergazdaságot üzemeltető Cseh Józsefet, aki intenzív művelés alá fogta egyhektáros gyümölcsösét. Amúgy mezőgazdasággal inkább csak az idősebbek foglalkoznak, s a háztájiban megtermelt krumplit, zöldséget teszik pénzzé a beregszászi piacon. A hízó-, illetve a malaceladás nem jellemző a községre, s a fóliaházas zöldségtermesztésbe csupán pár család vágott bele.
Aki irattartót készített a spanyol király számára
Bár a falut hajdan övező erdők már eltűntek, mégis él a községben egy fafaragó, Halavács Béla, akinek az alkotásai távoli országokba is eljutottak.
– 1970-től hosszú évekig ajándéktárgyakat készítettem a Beregszászi Fafeldolgozó Üzem egyik részlegén. Magamat képezve jöttem rá, miként lehet megmunkálni a fát, 1998 óta pedig egy budapesti ismerősöm megrendelésére, levéltári ábrázolások alapján, már csaknem ezer nemesi família címerét faragtam ki – indítja beszélgetésünket a művész. – Főleg magyarországi úri családok számára dolgozom, de a kezem alól került ki több német gróf, egy angol herceg, illetve Michael Steward skót főnemes családi címere is, Kárpátalján viszont még csak a mezőkaszonyi Hatalovics famíliáét készítettem el. Ugyancsak a budapesti ismerősöm megrendelésére irattartót faragtam II. János Károly spanyol király számára, s domborművekkel is foglalkozom, egy kígyósi vállalkozó felkérésére például kivéstem II. Rákóczi Ferenc portréját, 12 táblaképen megörökítettem a Baranya megyei Alsómocsolád község történelmét, s tízegynehány szent képmását készítettem el egy szlovákiai kolostor megrendelésére. Egy viski kollégámmal, Balázs Istvánnal együtt, a Nógrád megyei Galgagután kifaragtuk az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékoszlopát, s a Pest megyei, Püspökhatvani Önkormányzat megrendelésére is került már ki egy emlékoszlop a kezem alól.
2000 óta évente 1-3 alkalommal részt veszek a magyarországi alkotótáborokban, melyeken anyaországi, erdélyi és kárpátaljai fafaragók találkoznak, a szerszámaim túlnyomó többségét is erdélyi kollégáim révén szerzem be. A Romániában gyártott famegmunkáló eszközök ugyanis elég olcsók, miközben a minőségükkel sincs gond. S miként szerzem be a faanyagot? Járom a környéket, s ha valaki kivágat egy, a telkén álló fát, akkor azt megveszem. Tölggyel, diófával, körtefával, hárssal dolgozom, s megjegyezném: a hárs a legalkalmasabb alapanyag a bonyolultabb kompozíciók – címerek, domborműves táblaképek – elkészítésére, mert megfelelően kiélezett szerszámokkal nagyon jól megmunkálható.
Az idén talán megállt a fogyatkozás
– A görög katolikus egyházközség 900 lelket számlál, az utóbbi időkben évente 17–21 hívünktől vettünk végső búcsút, miközben 4–7 esküvőre és 7–9 keresztelőre került sor, ám az idén eddig már több gyermek született, mint ahány egyháztag távozott a földi világból – magyarázza Egressy Miklós helybeli parochus. – A korábban egy szakiskola által használt parókiánkat 1998-ban visszakaptuk, s jelenleg itt, valamint a helybeli középiskolában oktatom a hittant. Tavaly mintegy 60-70 diákkal foglalkoztam, s a vallástanórák levezetésére szolgáló helyiség mellett egy játszószobát is kialakítottunk a parókián, ahol a tanulás mellett kedvükre játszhatnak a gyermekek. Az épületet, persze, eléggé lerobbant állapotban vettük át, de a Szülőföld Alap támogatásával, illetve önerőből már sikerült felújítanunk a százéves építmény egy részét, ahol még a tetőzetet is ki kellett cserélnünk, hogy be ne ázzanak a helyiségek, ám az épület egészének a helyreállítása még egy kicsit odébb van. Új kerítést építettünk viszont a régi helyén, s parkosítottuk a templomkertet.
Korábban Makkosjánosi testvértelepülési viszonyba került a magyarországi Göd városával, s a mi hitközségünk is testvérgyülekezeti kapcsolatot épített ki az ottani római katolikus egyházközséggel, mely – egyebek mellett – azt eredményezte, hogy többször is használtruha-szállítmányt kaptunk tőlük, s a ruhaneműt szét tudtuk osztani rossz anyagi helyzetben lévő hittestvéreink között. Ám a polgármester azóta elhunyt, a papot pedig áthelyezték, így ennek a szépen induló kapcsolatnak vége szakadt. Persze, továbbra is foglalkozunk karitatív munkával, évente kétszer adománygyűjtést hirdetünk a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum számára, s pénzsegélyben részesítjük az intézményt.
Egy gyülekezet, ahol a születések száma jelentősen meghaladja az elhalálozásokét
– Mintegy 320 lélek alkotja a református egyházközséget, s Pocsai Vince beregardói lelkész jár ki hozzánk megtartani a vasárnapi istentiszteletet, a bibliaórát, valamint a konfirmációi foglalkozásokat – fejti ki Keresztyén József gondnokhelyettes.
– Hál’ Istennek, 2009-ben, valamint az idén csak egy-egy temetésre került sor, tavaly pedig egyre sem, miközben az utóbbi két és fél évben 17 újszülöttet kereszteltem meg, tavaly pedig négy pár fogadott egymásnak hűséget – jegyzi meg a tiszteletes.
– Magyarországi, erdélyi és vajdasági testvérgyülekezeteink segítségével, valamint egyházközségünk részvételével két éve felújítottuk a templom tetőszerkezetét, nemrég pedig hozzáláttunk a szentegyház belsejének a felújításához, s míg tart a munka, a parókián kialalakított gyülekezeti teremben tartjuk meg az istentiszteleteket – veszi vissza a szót a gondnokhelyettes. – Sikerült ugyanis visszakapnunk a régi paplakot, s a középiskola mellett itt tartjuk meg a vallástanórákat, melyeken a múlt évben 25-30 gyermek vett részt.
Tavalyelőtt, valamint az idén élelmiszereket ajándékoztunk a Munkácson működő Kárpátaljai Megyei Gyermekkórháznak, minden évben adományokat gyűjtünk a Nagyberegi Református Líceum számára, melyekből élelmiszert vásárolunk a tanintézet számára, de olyan egyháztag is van, aki a saját maga által megtermelt burgonya és zöldségfélék egy részét ajándékozza oda az oktatási intézménynek. Mi, presbiterek rendszeresen felkeressük, és lehetőségeinkhez mérten segélyezzük beteg, illetve idős hittestvéreinket, karácsonykor pedig – a Kárpátaljai Református Egyházkerület diakóniai osztályának köszönhetően – mintegy harminc segélycsomaggal támogatjuk az özvegyeket, a rokkantakat, a betegeket, a sokgyermekes családokat, valamint a testi vagy szellemi fogyatékos gyermekeket, s ha felkérést kapunk rá, akkor a járás más községeiben élő betegek megsegítésére is kihelyezzük a perselyeket.
KMKSZ-élet: az emlékműtől a schengeni vízumokig
– A KMKSZ helyi alapszervezete már 1989-ben megalakult, s jelenleg 109 tagot számlál – tájékoztat Sin Béla. – 1992-ben felállítottuk a sztálinizmus áldozatainak az emlékművét, melynek felavatásán Jeszenszky Géza akkori magyar külügyminiszter tartott ünnepi beszédet. Az első Orbán-kormány idején részt vettünk a KMKSZ Zöld Programjában, melynek során vetőmagot, műtrágyát osztottunk szét a falubeli gazdák között. A 2000-es évek dereka óta minden évben, némelyik esztendőben két alkalommal is honismereti kirándulást szervezünk a tagság számára, felkeresve a vereckei honfoglalási emlékművet, a Szolyvai Emlékparkot, az Árpád-vonalat vagy éppen a Szineviri-tavat. S természetesen részt veszünk a schengeni vízumhoz szükséges támogatói nyilatkozatok ügyintézésében, eddig mintegy 200 helybeli lakosnak segítettünk megkapni a vízumot. Bár különböző intézményekben, de rendszeresen levezetjük közgyűléseinket, melyeken megvitatjuk községünk jelentősebb problémáit. Szervezeti életünk hatékonyabbá tételéhez viszont szükség lenne egy biztos pontra, egy helyiségre, mely mindig a rendelkezésünkre állna, hogy megtartsuk összejöveteleinket, ám sajnos, sem Makkosjánosiban, sem társközségünkben, Balazséron nincs művelődési ház.
Lajos Mihály