„Az élő vizek forrását fakasztja szívünkben”

Barsi Balázs nagyböjti lelkigyakorlata Beregszászban.

Barsi Balázs atya március 16–18. között Beregszászba látogatott, hogy a római katolikus templomban délutánonként megossza a nagyböjti gondolatait a kárpátaljaiakkal.Az atyáról bizonyára sokan hallottak már: magyarországi ferencesrendi testvér, a sümegi rendház vezetője, ahol lelkigyakorlatos házat alakított ki. Évről évre folytat adventi és nagyböjti konferenciabeszéd-sorozatokat. Igehirdetése korábban magnókazettákon terjedt, később nyomtatásban is megjelent. A katolikus rádió- és tévéműsorok rendszeres szereplője.
A nagyböjti időszak evangéliumai nagyon nagy jelentőségűek – kezdte lelkigyakorlatát Balázs atya, melyet most a samáriai asszony példáján keresztül mutatott be az egybegyűltek számára. A nagyböjt középpontjában nem a keresztút áll – majd csak az utolsó két hétben – hanem a keresztkút. Akkor készítették fel a keresztelendőket a keresztségre, újratanulták az emberek, mit jelent krisztusinak lenni. Ezen a történeten keresztül mi is újraélhetjük, milyen boldogság kereszténynek lenni.
Az evangéliumi rész kapcsán az atya kitért arra, hogy az emberiségben kétfajta szomjúság van jelen: az egyik az evilági, testi, pszichikai szomjúság, a másik pedig egy Istenre vonatkozó szomjazás. A paradicsomi időben ez a két szomjúság nem különült el, akkor vált ketté, amikor elszakadtunk Istentől. A mai ember is elsőként a testét lakatja jól, és gyakran elfelejtkezik a lélek táplálásáról, melynek éhségét nem lehet földi dolgokkal enyhíteni.
Amíg el nem szakadtunk Istentől, nem volt testi és Isten utáni vágy. Mi, a paradicsomi állapotban Istennel való végtelen szeretetkapcsolatban éltünk, ami a bűnbeeséssel megszakadt, de Krisztus visszahozta nekünk a földre. Kezdetben nem volt kétfajta szeretet, Istent vagy az embert szeretni. Balázs atya meglátása szerint ez ma a mi tragédiánk. Ez az egységes kép a kisgyermekek lelkében még benne van, ezért kell odafigyelnünk rájuk. A gyerekek lelkében visszacsatolást érzékelhetünk az ősi állapotokhoz. A gyermek úgy tudja, hogy apa és anya soha nem halnak meg, mindig szeretnek, és ennek nem lesz vége. A gyermekeknek van igazuk, csak az ember ezt a fajta gondolkodást megtörte.
A házasság is egy állandó állapot volt a paradicsomi létben, nem bomlott fel, mert az a szeretet, amelyik elmúlt, az sose volt szeretet. Ezt hozta nekünk vissza Krisztus. Azonban ma már katolikus házasságok is sorra bomlanak fel Magyarországon is. A paradicsomi időkben nem különült el az imádság és a munka sem, mert a munka is imádság, és az imádság is munka. A legnagyobb munka, amin dolgoznunk kell, hogy higgyünk az Isten Fiában. A paradicsomban nincs profán és szent, templomi és templomon kívüli élet. Ezt tette tönkre az ember, ezért született kétféle szomjúság az emberben.
Az emberben kétféle szomjúság van, mert két világban él. Nálunk és Európában is háború van, le akarják rombolni a férfit és a nőt, a legalapvetőbb isteni építményt. Véres és rettenetes háború az új globális etika, ami az embert csak matériának, a világ képződményének tartja. Egyszerre két világ van bennünk: van egy ritmusos és van egy nem változó világunk. A ritmusos világ a szívdobogás, levegővétel, álom-ébrenlét, szomjúság-szomjoltás, éhség-étkezés, de belül a személyünk mélyén nem olyan szeretetre szomjazunk, ami néha kihagy vagy megszűnik, hanem változatlan, végtelen jóságra, szeretetre.
Csókai Balázs agykutató megállapítását hozza példának Balázs atya, aki szerint az agy mögött ott van valaki. Minden emberi tevékenységnek van egy helye az agyban, csak az énünknek, egyéniségünknek nincs helye. Most ezt a csodát akarják a tudósok lerombolni, a cethalaknak is személyiséget akarnak adni, ember és állat között a különbséget el akarják tüntetni. Jézus teste valóságos, emberi, de az énje a második isteni személy.
A világ krisztusi evangéliumból lopott alapfogalmakkal dobálózik, csak elferdítve használja azokat. A személyiségi jogokat gyakran emlegetik, de nem tanulták meg, hogy a személy, az én, magáról tudó, magáért felelős, szeretni képes és szerethető: egy csoda. Amint megfogantunk, az ÉN-t bennünk Isten már megteremtette. Ezért szentség a fogantatás, ezért kell vigyáznunk rá, nem szabad profanizálni. Isten megteremti a személyt, aki szeretetre szomjas. A hitetlen embernek is van erre igénye, csak nem tudja, hogy mi hiányzik az életéből. Szükségünk van a végtelen igazságra, szépségre, jóságra és örökké tartó szeretetre, csak így tudunk élni.
Istenben semmi szomjúság nem volt, de elhozta Jézust, akin keresztül szomjazik az emberek szeretetére. A samáriai asszony történetében elment Krisztus a kúthoz, ahova az emberek vízért járnak, hogy mindenkivel találkozzon, aki szomjazik. Ő keres meg minket először. Akik a lelkigyakorlatra eljöttek, ők is Istenre szomjaznak. De senki sem jön Istenhez, ha az Atya nem vonzza őt. Azért szólít meg bennünket, mert küldetésünk van a világban. A szomjazók pedig nem csak vizet kaphattak a lelkigyakorlaton, hanem az élő vizek forrását fakasztják szívükben.

Jakab Annamária