Akikre büszkék lehetünk… Interjú Mérai Tímeával

Az elmúlt időszakban egyre többször merül fel a kérdés a kárpátaljai fiatalokban: menni vagy maradni? Sajnos egyre többen döntenek a külföldi munkavállalás mellett, ugyanakkor sokan a kiutazással sem veszítik el kapcsolatukat szülőföldjükkel, nem zárják ki a visszatérés lehetőségét, és próbálnak valamit tenni a térség felzárkóztatásáért.
Mérai Tímea egy konferencia erejéig tért vissza egykori alma materébe, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. Vele beszélgettünk.

– Bemutatkoznál az olvasóknak?
– Mérai Tímeának hívnak, Munkácson születtem magyar családban. Kezdetben csak az anyanyelvemen beszéltem, aztán lassan a szomszédaimtól oroszul, ukránul kezdtem el tanulni, mivel nem voltak magyarok a környezetemben. Amikor eljött az óvoda ideje, épp zárva volt a munkácsi magyar óvoda, ezért ukrán csoportba kerültem. A magyar óvoda megnyílásakor édesanyám szeretett volna átíratni oda, de már megszerettem azt a közeget, így ott jártam végig az óvodát, de az iskolában, a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskolában már anyanyelvemen tanultam. Itt érettségiztem, majd több lehetőséget is fontolóra véve az Ungvári Nemzeti Egyetemre ukrán, illetve a beregszászi főiskola magyar–ukrán szakára is felvételiztem. Mindkét helyre térítésmentesen kerültem be, így döntenem kellett. A főiskolán vonzott a szakpár lehetősége, továbbá barátságosabbnak tűnt a környezet, ezért döntöttem a beregszászi intézmény mellett. Soha egy percre sem bántam meg a döntésemet.

– Hogyan teltek a főiskolás évek?
– Izgalmasan. Rengeteg új dolgot tanultam meg – nem csak a tudományokat illetően, az identitásfejlesztésről, a magyar kultúráról is… Munkácson nem olyan erőteljesen gyakoroltuk a magyarságunkat, mint itt a főiskolán. Sokat megértettem a kisebbség nyelvi problémáiról. Munkácson természetes volt, hogy mindenki megtanul ukránul, mivel rákényszeríti a környezet. Épp ezért kezdetben nem értettem, hogyan is lehet az, hogy mások, például a magyar falvakban élők nem tanulják meg az államnyelvet. Viszont itt sokat tanultam erről, belülről láthattam át a helyzetet és szembesültem a nehézségekkel, s az oktatás elhibázott módszertani felépítésével. Összetett probléma és nagyon örülök, hogy keresik rá a megoldást.
Tetszettek a különböző rendezvények, irodalmi estek, a dolhai terepgyakorlatunk is izgalmas volt.

– Mi történt a főiskola után?
– A főiskola elvégzése után elhatároztam, hogy doktori tanulmányok keretein belül képzem tovább magam, viszont úgy éreztem, hogy nem vagyok még teljesen felkészülve rá. Szerettem volna megpályázni az ösztöndíjat, de nem voltam konferencián, tudományos tevékenységet nem folytattam, ezért úgy döntöttem, hogy mesterképzésen folytatom a tanulmányaimat és ezt a két évet kutatásra használom. Van egy pici ukrán tanszék az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), ahol én voltam az úttörő, mivel akkor indult a mesterképzés és egyedüliként én voltam az évfolyam. A főiskolai csoport után egyedül nehéz volt a kezdet, gyakorlatilag a tanáraim voltak a partnerek. Második éven már felvételiztek mások is, részképzésre is jöttek Lengyelországból, s szerencsére fellendült az élet. Olyan emberekre találtam itt, akik segítettek abban, hogy tudjak jelentkezni konferenciákra, támogattak a tanulmányaimban és sikerült a felvételim az ELTE nyelvészi doktori iskolájába, jelenleg harmadéves hallgató vagyok.

– A tanulás mellett dolgozol is…
– A mesterképzés után munkába álltam egy ügyfélszolgálatnál. Sajnos nem ukrán, hanem orosz nyelven dolgozom, de ez is egy plusz, mivel fejlesztettem, magasabb szintre hoztam még egy nyelvtudást. Emellett nagyon szeretnék megküzdeni az angol nyelvvel, hiszen a mai világban nehezen lehet boldogulni nélküle.
Kezdetben orosz és kazah emberekkel kellett tartanunk a kapcsolatot telefonon, valamint elektronikusan. Aztán jött egy új pozíció: az ISO 9001-es szabványhoz (az ISO 9000-es minőségbiztosítással/minőségirányítással foglalkozó szabványcsoport maghatározó tagja – a szerk.) kerestek egy minőségirányítási vezetőt. Elvégeztem egy tanfolyamot és betölthettem a munkakört. Ez teljes mértékben eltér a kutatási területemtől, egész más dolgokról van szó, de ez is izgalmas rész, itt munkafolyamatokat szabályozunk, munkafolyamatokat írunk le, különböző eszközöket, informatikai rendszereket találunk ki. Meetingpolitikát szabályozunk, célokat tűzünk ki, hogyan tudjuk a különböző munkafolyamatokat egymáshoz hangolni, időt spórolni. Nagymértékű precizitást igényel a munka, s ezt a hozzáállást a tudományos kutatásom során is jól tudom hasznosítani.

– Milyen témában kutatsz?
– Részben határterület a nyelvtan és az irodalom között, lényegében névtannal foglalkozom. Egy kortárs ukrán író, Jurij Andruhovics műveiben vizsgálom a neveket a beszélő nevekre térve ki leginkább a szövegkörnyezetet is megvizsgálva, hogy azok jelentése hogyan bontakozik ki a szövegben, tehát milyen szóból ered az a név, mi a jelentése, hogy tudatosan lett-e kiválasztva, s hogyan lehet mindezt visszaadni a fordításokban. Magyar és orosz nyelvű fordításokat vizsgálok.

– A munka és a kutatás mellett jut időd a kikapcsolódásra?
– Most fedeztem fel a pilates és a funkcionális edzések világát. Szükségem van a mozgásra, ami a testnek és a szellemnek is jót tesz. Jóleső érzés, ha el tudok szabadulni színházba, esetleg valamilyen koncertre, hiszen Budapesten nagyon sok a lehetőség erre, viszont nekem nagyon kevés az időm. A közeli tervek között van, hogy a Nemzeti Színházban eljussak valamelyik előadásra, már csak azért is, mert itt beregszászi színészeket is láthatok, akiknek már a főiskolai éveim alatt is beleszerettem a játékába.

– Mik a terveid?
– Most volt az eljegyzésem, az esküvő tervezése az első és legfontosabb lépés jelenleg. Emellett most végzek a doktori iskolában is. Egy éven belül szeretném letenni a doktori szigorlatot és újabb egy év múlva már jöhet a védés. Ezek a közeli tervek.

– A tudományos kutatásokban vagy a jelenlegi munkában látod a jövődet?
– Ez egy érdekes kérdés, én is sokat gondolkodom rajta. Egyelőre nem látok lehetőséget arra, hogy olyan munkahelyet találjak a kutatásaimnak köszönhetően, amivel boldogulni tudjak a mindennapokban.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Elsősorban azt a tudásalapot, melyre bátran alapozhattam. Bátorságot, támogatást, amivel tovább tudtam lépni. Másodsorban pedig azt a családias környezetet, amit a tanárok teremtettek számunkra. Nagyon jó barátokra tettem szert a főiskolai éveim alatt, akikkel máig tartom a kapcsolatot annak ellenére, hogy ritkán találkozunk. Én a páromat is a főiskolán ismertem meg, ez is egy ajándék, szóval semmilyen téren nem bánom, hogy ide kerültem.
Én nagyon büszke vagyok rá, hogy a főiskola hallgatója voltam, és hogy abszolút korrupciómentesen végezhettem el a tanulmányaimat, amit más kárpátaljai felsőoktatási intézmények tanulói nehezen mondhatnak el magukról.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma