Dr. Simon Attila István beszéde a Hármashalom Alapítvány ösztöndíjátadó ünnepségén

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Elgondolkodtak már azon a kérdésen, hogy mit is jelent az a szó, hogy nemzet? Voltak olyan bölcsek, akik úgy tartották, hogy a nemzet a valaha élt, a ma élő, és a csak később megszülető emberek évszázadokon átívelő közössége, melyet a nyelv, a mítoszok, és a közös érzések láncolata fűz egybe. Mi csak szem vagyunk a láncban, de tudjuk, hogy ha akár csak egy szem is elvész, könnyen elszakad a lánc. Képzeljék csak el: nem fantasztikus dolog, hogy – bár nem állítom, hogy mindent megértenénk, amit mondanának nekünk – a lényegét, a magját tekintve mégiscsak egy nyelvet beszélünk a Szent István korában vagy Mátyás király idején élt régi magyarokkal? Bő ezer év történelem – minden viharával és megpróbáltatásával együtt – különleges érték, amelyet semmilyen megfontolásból nem dobhatunk el. Amikor ennek tagadására épített világot a politika, a kártyavár minden esetben összedőlt. Ne fordítsunk ezért hátat a közös kincsnek akkor sem, amikor nem divat a nemzet, és akkor sem, amikor ismét népszerű, sokakat érdeklő témává válik, mint ahogy azt napjainkban láthatjuk. De nem mindegy, hogy csak a felszínen sok a beszéd, vagy a mélyben is változik-e valami. Csak a zászlót lobogtatjuk, vagy inkább dolgozunk a hétköznapokban is a célokért? Egy régi, akár kopott kisbusz a szórványmagyarság iskoláinak sokkalta többet ér, mint ezer harcosan megfogalmazott kiáltvány. A munka mindig nehezebb és jóval időigényesebb, mint az üres szónoklatok.

Amikor 2003-ban egy, a Kárpát-medence tájait rendszeresen járó kis baráti társaság mindössze párezer forintos magánfelajánlásaiból, teljesen civil alapon létrehozta a Hármashalom Alapítványt, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a határon túli magyarok ügyei kiemelt figyelmet kaphatnak a közeljövő Magyarországán. Egyszerűen nem volt trendi erről beszélni. Az anyaországi közélet leginkább a szociális ígéretekkel, és azok végtelennek tűnő licitjével volt elfoglalva, egy évvel később pedig jött a rossz emlékű népszavazás. Sokak szemében akkor egyenesen gazdasági tehertételként tűnt fel a környező országokban élő magyarság, akiktől többen – nem kis részben egy kifejezetten uszító kampány hatására – még az állampolgárságot is sajnálták. Sokan féltették az állásukat, a kenyerüket azoktól, akik sem addig, sem azóta – már a magyar útlevél birtokában – nem özönlötték el a magyar munkahelyeket. Az állampolgárság évtizedek óta függőben lévő ügye 2010-ben ugyan megoldódott, de ez még nem lelki egyesítés; amelyet valójában semmilyen hangzatos törvény nem tud elérni önmagában.

Egy felelős magyar nemzetpolitikának le kell vonnia a tanulságot az elmúlt évtizedek történéseiből. Alapvető felismerés, hogy nem engedhetjük meg magunknak a megosztás luxusát. Amellett, hogy ez erkölcsileg sem lenne helyes, rájöhettünk arra, hogy egyszerűen nem vagyunk elegendően ahhoz, hogy törzsi ellentétek mentén hagyjuk felszabdalni a nemzetet nekünk tetsző és nem tetsző részekre. Nekünk mindenkire szükségünk van, aki a mi közösségünket, a magyar nemzetet vállalja. Ennek az előremutató gondolkodásnak megvannak a sikeres előképei a magyar történelemben.Nemzeti összetartozásunk nem irányul más népek ellen sem. Illyés Gyula szavaival mondhatjuk, hogy „nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért”. Ha lehet, másokkal barátságban, de minimum békében szeretnénk élni. Miközben vállaljuk történelmünket és magyarságunkat, meg kell tanulnunk a hatékony érdekérvényesítés és együttműködés kultúráját a XXI. század Európai Uniójában. Ott, ahol a még kívül maradt kárpátaljai és délvidéki nemzetrészek érdekében is politizálunk azért, hogy valóra válhasson a rendszerváltozás egyik jelszava: „Európába, de mindahányan!”

Kedves Egybegyűltek!

Tanulnunk kell a múltból. Azon a 2004-es népszavazáson még nem sikerült érvényre juttatni a szolidaritás eszméjét. Pedig minden emberi közösség működésének alapja a szolidaritás valamilyen megnyilvánulása. Fokozottan igaz ez a nemzeti közösségekre is. A Hármashalom Alapítvány a maga szerény, de tiszta eszközeivel és lelkesedésével a szolidaritást próbálta feléleszteni, ugyanis a Kárpát-medencei magyarság megmaradásának egyik alapfeltétele a civil szolidaritás.

A Földművelésügyi Minisztérium tisztségviselőjeként mondom Önöknek, hogy a Kormány és a politika nem végezheti el a nemzetépítési munkának azt a részét, amely a magánemberek esélye, lehetősége. Nem a politikus beszéde, programja menti át a magyarságot a jövőnek, hanem például az anyaországi diákok érdeklődése, a tanárok céltudatos szervezőkészsége, a hazai civilek adományai, az itt élő magyarok elkötelezettsége és nagyratörő tervei, egyszóval a civil társadalom ereje. A Kormánynak és a mindenkori magyar államnak természetesen alkotmányos és erkölcsi kötelessége teljes mellszélességgel segíteni ezeket a törekvéseket, de a mindennapok aprómunkája nélkül csak a nagy szavak maradnak, és szétforgácsolódhat a nemzeti közösség.

Kedves Pedagógusok!

Mint azt Önök közül sokan tudják, a Hármashalom Alapítvány a Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogram működtetésével immár tíz éve támogatja a kárpátaljai magyar oktatást, azon belül is kiemelten a szórványban élőkét. Az alapítók a kezdettől fogva úgy gondolták, hogy a kárpátaljai magyarság sorsa még a többi elcsatolt magyar közösségnél is hátrányosabb. Úgy érzem, hogy történelmünk során kicsit mindig is mostohán kezelték az itt élőket, ezért lenne mit törleszteni. Az elmúlt évtizedben közel nyolcszáz kárpátaljai tanár és óvónő részesült az ösztöndíjban, közülük sokan több alkalommal is győztesen pályáztak. A hagyományos értékelési rendszer szerint azok nyerik el a legtöbb pontot, akik a nyelvi szempontból legnehezebb, távoli szórványvidékekről jelentkeznek. Ennek oka, hogy ez a legjobb módja a szórvány erősítésének. A program eredményessége nem utolsósorban a változatos támogatói körnek is köszönhető: a civilek és a cégek támogatása mellett az elmúlt években számottevő támogatást nyújtott a Bethlen Gábor Alapkezelő is. Mindenkinek köszönöm, aki akár egy forinttal is hozzájárult közös céljaink megvalósításához! Tíz év távlatából már látszik, hogy ez egy misszió; néhol magányos, néhol hiányos, de a magunk erejéből, szabadidejéből ennyire tellett. Ha sikerült elérni, hogy a több ezer kedvezményezett pedagógus előtt felcsillant a remény, akkor már megérte az erőfeszítés. Megérte azért is, mert aki ebben az értékes küldetésben részt vett, életre szóló szép élményeket szerzett, itt, a kárpátaljai magyarság köreiben járva. Bízom benne, hogy a Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogram még sok évtizeden keresztül szolgálja a kárpátaljai magyarság megmaradását és oktatásának fejlődését!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kormányzati szerepben természetesen számos olyan praktikus és nagyszabású együttműködés elindítására van lehetőség, amelyet kis civil szervezetként nem tudnánk megtenni. A Kárpát-medencei magyar agrárpolitika például ilyen komoly, sőt, kifejezetten grandiózus program. Ma már nem csak a határokon belül gondolkodunk, ha a magyar mezőgazdaságra gondolunk. Felelősséget érzünk az összes magyar közösség agrártársadalmáért is, és azokat szeretnénk összekötni egymással. Amikor ma támogatási szerződéseket írunk alá a Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvánnyal, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségével, a Terra Dei Jótékonysági Alapítvány – Kárpátaljai Mezőgazdasági Szaktanácsadó Központtal, illetve a Viski Zöld Falusi Turizmus szövetséggel, akkor nem egyszeri projektekben, hanem hosszú távú kooperációban gondolkodunk. A Kormány tavaly meghirdette a Kárpát-medencei magyar szakképzés megerősítését, és félmilliárd forintot biztosít erre a költségvetésből. A magyar szakképzésen belül például egy saját „Erasmus program” kiépítése is a cél: ez is érinti, segíti Önöket. Fontos egyúttal, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. A térség minden országára igaz, hogy növekszik a kétkezi munka becsülete, és ezért egyre több jól képzett szakmunkásra lesz szükség. Érdemes megértenünk, hogy a nemzetpolitika gazdaságpolitika is: a magyarság megtartása nemcsak erkölcsi, de ugyanennyire gazdasági kérdés. A Nemzeti Vidékstratégián belül nagy hangsúlyt kap a határon túli vidékfejlesztés, a falugazdász-hálózatok, a gyakornokprogramok megszervezése, valamint az Európai Uniós programok koordinációja, és a szakmai programok anyagi támogatása.

Végezetül engedjék meg, hogy pár szóval kitérjek a Földművelésügyi Minisztérium és háttérintézményei Kárpátalját érintő karitatív kezdeményezésére is. Az itt élő magyarok helyzetének romlása felidézte bennünk azokat a korszakokat, amikor Magyarország szorult segítségre. 1956-ban Európa több országa nekünk küldött élelmiszert, 1989-ben és 1992-ben pedig mi segítettünk a diktatúrától éppen csak megszabadult Erdélyen, illetve később a délszláv háború károsultjain. Az emberiesség gyakorlatát folytatva a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselői és munkatársai tartós élelmiszerek gyűjtését kezdték meg a kárpátaljai magyarság rászoruló tagjainak. Ez a közel egy kamionnyi adomány a szolidaritás kifejeződése, és azt jelképezi, hogy összetartozunk. Kérem, hogy ezt sohase felejtsék el!

Biztosan ismerik John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök mondását, amely szerint: „Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért!” – azt hiszem, akkor lesz sikeres a magyar nemzet, ha minél többen megértik ennek a jelentőségét a Kárpát-medence magyarjai közül. Ne higgyük azt, hogy amikor Kennedy elnök ezt mondta Amerikában, akkor ott mindenki gazdag lett volna, mint ahogy ma sem az. Jól tudjuk, hogy milyen nehéz ennek szellemében cselekedni, különösen, amikor egy fegyveres konfliktus villámai itt csapkodnak a közelünkben, és a létkörülmények enélkül is nehézzé teszik a mindennapokat. De pontosan a feladat nehézsége adja annak szépségét is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, az ösztöndíjasoknak pedig szívből gratulálok!

Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
2015. május 16.