Méhcsípés: mit tegyünk és mit ne?

Ahogy egyre melegebb az idő, úgy töltünk egyre több időt a szabadban, és ez természetesen azzal is együtt jár, hogy többet találkozunk különböző rovarokkal, bogarakkal – sajnos, sokszor nem épp kellemes módon.
A méhek csípése időnként kifejezetten veszélyes lehet.
A méhek alapvetően nem agresszív állatok, a pollent gyűjtő méhek általában csak akkor csípnek, ha rájuk lépünk, beléjük tenyerelünk vagy egyéb módon „bántjuk” őket. Az általános vélekedés szerint a méhek csak egyszer képesek csípni, ennek oka az, hogy a fullánkjuk gyakran beleragad, beletapad az áldozatába, és ahogy kiszakad az állat szervezetéből, az állat halálát is okozza.

A méh csípéskor nemcsak mérget (úgynevezett apitoxint) bocsájt ki, hanem egy olyan feromont is, mely a közelben lévő többi méhet is figyelmezteti a veszélyhelyzetre, és támadó magatartást vált ki belőlük. Éppen ezért az első, egyik legfontosabb teendőnk, hogy méhcsípés esetén azonnal menjünk el a baleset helyszínéről.

A méhméreg fő összetevője egy mellitin nevű toxin, ez felelős a csípés utáni fájdalomért. Emellett a méreg tartalmaz hisztamint is (egyéb anyagok mellett), mely szintén fájdalmat, viszketést okoz. Nagyon fontos, hogy a csípés után azonnal távolítsuk el a méh fullánkját, ez ugyanis még a csípés után akár egy percig is pumpálhatja a mérget az áldozat szervezetébe.
A jelszó a gyorsaság, de próbáljuk meg a körmünk vagy akár egy hitelkártya segítségével „kiemelni”, anélkül, hogy összenyomnánk, összecsípnénk, ez utóbbi esetben ugyanis megvan annak az esélye, hogy a méregzsákot is összenyomjuk.

A csípés helyén kialakuló kipirosodott, duzzadt területre tegyünk hideg borogatást, ez enyhíti a fájdalmat és csökkenti a viszketést is. A viszketés ellen hatékony lehet például antihisztamint, szteroidot vagy mentolt tartalmazó kenőcs.

A méhméreg erősen savas kémhatású, ezért gyakran azt tanácsolják, hogy a csípés helyét lúgos kémhatású anyaggal kezeljük, hogy a mérget semlegesítsük. Azonban a méreg nem marad a bőr felületén, hanem mélyebb rétegekbe hatol be, így a semlegesítő anyag nem ér el hozzá. Ezért a legtöbb házi módszer (például a szódabikarbónás lemosás, a fogkrémmel való bedörzsölés vagy éppen a csípés helyének lepisilése) nem jár különösebb enyhítő hatással.

A méhcsípés helye kifejezetten fájdalmas lehet a balesetet követő néhány órában, de a viszketés és az érintett terület duzzanata akár egy hétig is elhúzódhat. Az emberek nagyjából két százaléka nagyon érzékenyen reagálhat a méhcsípésre, és az allergiás reakció akár úgynevezett anafilaxiás sokkban is csúcsosodhat.

Amennyiben a méhcsípés szokásos tünetein kívül mást is tapasztalunk, például a bőr égő érzését, testszerte megjelenő viszketést, csalánkiütést, ödémásodást, orrfolyást, a szem kivörösödését és a szemhéjak feldagadását, nehézlégzést, légszomjat, szapora vagy szabálytalan szívverést, hasfájást vagy hasi görcsöket, esetleg hányást, fejfájást vagy éppen szorongást, halálfélelmet, azonnal forduljunk orvoshoz!