cserkesz nyakkendo

A Magyar Cserkésszövetség – Együtt Kárpátaljáért

A programról
A Magyar Cserkészszövetség a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséggel és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumával közösen a kisközösségek működését ösztönző, öt hónapos akciót indított áprilisban Kárpátalján, a nehéz helyzetbe került ifjúság megsegítésére.

Céljaink
A Program célja a kisközösségi élet megerősítése, fenntartása a térségben, a közösségek, cserkészcsapatok programjainak és működésének támogatása, valamint a szórványban élő gyerekek közösségekhez való csatlakozásának segítése.

Miért?
Az ukrajnai válság egyik okaként a sorozások elől való menekülés miatt sok kárpátaljai magyar kénytelen elhagyni hazáját, közöttük olyanok, akiknek hiánya több közösségben pótolhatatlan. Tanárok, cserkészvezetők, hitoktatók és egyéb közöségvezetők. Ennek következményeként a közösségek működése lassan ellehetetlenül. A Most tudsz. Segíts! Tegyünk együtt Kárpátaljáért! program ezt a hiányt kívánja pótolni. Fontosnak tartjuk, hogy személyes jelenléttel és a közösségi élet támogatásával tartsuk az emberekben a lelket és segítsünk az ottmaradottak számára a jövőkép kialakításában.

Hogyan?
A Most tudsz. Segíts!” Tegyünk együtt Kárpátaljáért! Program öt közösségszervezőt küld a térségbe júniustól októberig, akik a helyi közösségszervezésben, programok megvalósításában működnek közre és önálló programokat kezdeményeznek elsősorban a gyerekek és fiatalság számára.

A nyári hónapokra várjuk további önkéntesek (fiatalok, cserkész őrsök, stb.) jelentkezését hétvégi programok, egyhetes táborok megszervezésére, kaláka munkákban (műemlék-, közösségi ház, stb. felúításában) való közreműködésre.

Miből?
A Program megvalósításához a Szövetségek adománygyűjtő felhívást tettek közzé áprilisban. A gyűjtésben Magyarországtól Amerikáig több kontinens magyarjai vetek részt, összefogásuk eredményeként eddig több mint 4 millió Ft gyűlt össze. Az adománygyűjtés jelenleg is zajlik, a további adományokat köszönettel fogadjuk!

Kikkel?
Programunk együttműködik a kárpátaljai magyar cserkészcsapatokkal, egyázközségekkel, iskolákkal, óvodákkal és civil szervezetekkel, valamint szerepet vállal az idősebb korosztáyt is megcélzó karitatív tevékenységekben is. További szervezetek itt vehetik fel velünk a kapcsolatot.

Kövess minket!
A misszió eredményei, események beszámolói, híradásai folyamatosan nyomon követhetők a Kárpátalja közelről blogoldalon. Kövess minket és csatlakozz!