Nagycsaládok Kárpátalján: a Bucsella család
Harmadik éve működik a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE), mely közel 250 tagcsaláddal rendelkezik. Az egyesület legfőbb célja, hogy lehetőséget nyújtson a kárpátaljai magyar többgyermekes családoknak az egymással való találkozásra, a közös kikapcsolódásra. Emellett fontosnak tartja a nagycsaládos életforma, a kettőnél több gyermek vállalásának népszerűsítését.
Az elsők között csatlakozott a szervezethez 2012-ben az akkor még háromgyermekes beregszászi Bucsella család. A családfő András és felesége, Erzsébet hamarosan úgy döntöttek, hogy vállalnak még egy babát. 2014 novemberében született meg a kislányuk.
Ismerjük meg őket!
– Honnan származtok?
Erzsébet: – A Beregszászhoz tartozó Búcsúban nőttem fel egy ötgyermekes egyszerű családban. Édesanyám a kertészetben dolgozott, édesapám kőműves volt, már nyugdíjasok. Én a Beregszászi 3. Sz. Középiskolába jártam, majd szakácsnak tanultam.
András: – Én Tiszacsomáról származom, egy testvérem van. Édesanyám a helyi középiskolában volt takarítónő, édesapám sofőrként dolgozott. A tiszacsomai iskolában érettségiztem le, majd besoroztak katonának.
– Mikor ismerkedtetek meg egymással?
Erzsébet: – 2001 nyarán találkoztunk egy szórakozóhelyen. Fél év udvarlás után, a következő év januárjában össze is házasodtunk.
– Hol kezdtétek meg a közös életeteket?
Erzsébet: – Nem volt túl sok választásunk: Tiszacsomán, András szüleinél laktunk két és fél éven át, majd átköltöztünk a Beregszász szélén lévő Kiserdő utcába.
– Közben a család is bővült…
Erzsébet: – Nem terveztünk, a Jóistenre bíztuk, hogy hány gyermekkel áld meg bennünket. Dávid fiunk 2003-ban látta meg a napvilágot, őt követte egy év múlva Lacika, majd 2009-ben Szabolcs. A három fiú mellé nagyon szerettünk volna egy kislányt. Ez meg is adatott nekünk: tavaly novemberben született meg Alexandra lányunk. Mind a négyen a beregszászi kórház szülészetén jöttek a világra, semmi gond nem volt a szülés közben és után.
– Hogyan boldogultok négy gyermekkel?
Erzsébet: – Nincs segítségünk, csak egymásra számíthatunk a férjemmel. Én már 13 éve főállású anya vagyok, a gyerekek mellett nem tudok munkát vállalni. A fiúk hiába érték el a hároméves kort, helyhiány miatt nem vették fel őket az óvodába, így folyamatosan itthon voltak az iskolakezdésig. Alexandra örökmozgó, valakinek mindig le kell kötnie a figyelmét. Szerencsére a testvérei nagyon szeretik, szívesen játszanak vele. Sokszor alig várom, hogy András hazajöjjön, és el tudjam végezni a házimunkát.
András: – Én kőművesként dolgozom beregszászi építkezéseken. Ha beteg valamelyik gyerek, hagyom a munkát és segítek a feleségemnek.
– Menyire betegesek a gyerekek?
Erzsébet: – Tavaly sárgasággal feküdtünk két hónapon át a kórházban, azelőtt pedig légcsőgyulladással küszködtünk.
– Hogyan telnek a hétköznapjaitok?
Erzsébet: – Egyformán. András reggel elmegy dolgozni, Dávid és Lacika iskolába mennek. Tőlünk ötpercnyire van a 10. számú iskola, oda járnak. Szeptembertől Szabolcs is csatlakozik hozzájuk. Most, hogy vakáció van, egész nap itthon vannak a gyerekek. Az udvaron játszanak vagy tévét néznek.
Egyedüli kikapcsolódásuk, hogy vasárnap elmennek a római katolikus templomba. Dávid és Lacika nemrég voltak elsőáldozók, ők rendszeresen részt vesznek a hittanórákon és ministrálnak. Dávid egy balatoni táborba is eljutott ezen a nyáron.
Nekünk sajnos nincs lehetőségünk arra, hogy kirándulni vigyük őket. A belvárosi játszóterek is messze vannak, oda egyedül nem engedjük el a fiúkat. Az utcánk nem forgalmas, több gyermek is van a környéken, de annyira zárkózottak az emberek, hogy nem tartják egymással a kapcsolatot.
Nemrég részt vettünk a tiszapéterfalvi gyermeknapon. Egyedül a nagycsaládos egyesület rendezvényei jelentenek felüdülést számunkra. Azért szeretjük az egyesület programjait, mert ott hozzánk hasonló többgyermekes családokkal találkozhatunk, akik nem néznek ránk furcsán.
– Kaptatok már negatív visszajelzést amiatt, hogy négy gyermeketek van?
András: – A szomszédok, ismerősök megszóltak bennünket, főleg amikor megtudták, hogy a negyedik gyermekünk is úton van.
Erzsébet: – A család részéről is vegyes volt a hozzáállás, de elfogadták a döntésünket. A fiúk nagyon örültek, amikor megtudták, hogy kistestvérük lesz. Kislányra vágytak, s teljesült a kívánságuk.
– Szerettek Beregszászban élni?
Erzsébet: – Nem. Az utcánk nagy szárazságban poros, ha esik az eső, pocsolyás, ráadásul messze van a városközponttól. A kutunkban alig van víz, napokig kell gyűjteni, ha mosni szeretnék. Szívesen élnénk falun, ahol közösséget alkotnak az emberek, ahol lehet zöldséget, gyümölcsöt termeszteni és állatot tartani. Tavasszal kaptunk a nagycsaládos egyesülettől 40 kacsát és a nevelésükhöz szükséges tápot. Már levágtuk az állatokat, a fagyasztóban vannak. Ez nagy segítség a családunknak.
– Szívből kívánom, hogy még sok ilyen segítséget kapjatok, s továbbra is jól érezzétek magatokat a nagycsaládos egyesületben a gyermekeitekkel együtt!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma