Nagycsaládok Kárpátalján: a Lumper család
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) hároméves működése alatt több száz kárpátaljai családhoz jutott el különböző találkozók, kirándulások, kulturális programok keretében, támogatva ezzel a nagycsaládokat az általuk választott életmód gyakorlásában, illetve megismertetve őket másokkal.
Az egyesület arra törekszik, hogy bemutassa a társadalomnak a több gyermek vállalásával járó előnyöket, szemléltesse ezt a nem mindennapi életmódot, s emellett lehetőséget biztosítson a családoknak az egymással való megismerkedésre, a problémák és élmények megosztására.
Az KMNE egyik legutóbbi rendezvényén, a Csepében megtartott kézműves napokon is számos nagycsaládos vett részt. Közülük Lumper Szilviával beszélgettem, aki a férjével, Istvánnal három gyermeket nevel.
Ismerjük meg a családjukat!
– Szilvia, meséljen magáról!
– A Rahói járásban, Gyertyánligeten születtem, kilencedik osztályos koromig ott is jártam iskolába. Édesanyám, nagymamám és az ő családjuk magyar nemzetségű volt, édesapám pedig félig magyar, félig ukrán ősöktől származik. Otthon magyarul beszéltünk egymással, de ukrán tannyelvű iskolába írattak, mert akkoriban nem volt lehetőség magyar nyelven tanulni. Még gyermek voltam, amikor édesanyám meghalt. Később édesapám újra megnősült. Akkor költöztünk át a Nagyszőlősi járásba, Nevetlenfaluba. Ott érettségiztem le, majd az Ungvári Nemzeti Egyetemen ukrán nyelv és irodalom szakán folytattam a tanulmányaimat. Diplomaszerzés után hét évig Tiszabökényben tanítottam, majd a Nevetlenfalui Középiskolában helyezkedtem el pedagógusként. Ukrán nyelvet és világirodalmat oktatok.
– Hogyan ismerkedett meg a férjével?
– Az ungvári egyetemről jöttem hazafelé, amikor a buszon találkoztunk. István csepei születésű. Akkoriban Csehországban dolgozott, s a kiutazáshoz szükséges vízumot intézte Ungváron. Megismerkedtünk, és udvarolni kezdett. Majd összeházasodtunk és Csepében telepedtünk le.
– Mivel foglalkozik István?
– Vízvezeték-szerelő és hegesztő.
– Hány gyermeket terveztek, amikor összeházasodtak?
– Két gyermeket szerettünk volna, de úgy alakult, hogy harmadjára is állapotos lettem. Nem volt egyszerű a helyzetünk, de úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a harmadik gyermeket is.
– Meséljen a gyerekekről!
– A legidősebb gyermekünk, István 2003-ban született, most hetedik osztályos. Csendes természetű, nagyon sokat segít nekem, ő a jobbkezem. Tánciskolába jár, később is a tánccal szeretne foglalkozni. A második fiunk, Dávid 2005-ben jött a világra, ő ötödikes. Mozgékony fiú, sportiskolába szeretne járni, de erre nem nagyon van lehetőség. A lányunk, Veronika pedig 2012-ben érkezett a családba.
– Hova járnak iskolába a fiúk?
– Mind a ketten Csepében tanulnak ukrán tannyelvű osztályban. Azt tervezzük, hogy majd Veronikát is ide íratjuk be. Ő most óvodás. Az óvodában főképp ukránul beszélnek.
– Ön visszament az iskolába tanítani?
– Nem sokáig maradtam otthon Veronikával. Egyéves volt, amikor újra munkába álltam. Szükség volt az én keresetemre is. A férjem egy időben Csehországban vállalt állást, mert a vízvezeték-szerelésből itthon nem lehetett megélni. Három hónapig volt távol a családtól. Ezalatt egyedül gondoskodtam a gyerekekről. Úgy tudtam időben elkészülni, hogy nem voltak első óráim az iskolában. Reggelente elindítottam a fiúkat az iskolába, elvittem Veronikát az óvodába, majd átbicikliztem Nevetlenfaluba a munkahelyemre. Elég nehéz volt az az időszak. A tanítás mellett otthon szamócát termesztettünk, amit a fiúkkal együtt szedtük le és adtuk el. Emellett aprójószágokat is tartunk.
– A fiúk nagy segítséget jelentenek önnek a ház körüli teendők elvégzésében. Van egyéb segítségük is?
– A nagyszülők is támogatnak minket. Az egyik nagymama Tiszabecsen lakik, a másik Nevetlenfaluban.
– Megérezte a család az ukrajnai válságot?
– Igen. Korábban 50 %-os kedvezményt kaptunk a villany- és a gázfogyasztásra, de ezt nemrég megszüntették. Csak a Veronika után járó juttatás maradt meg. Most voltam a hivatalban, próbálom elintézni, hogy nagycsaládosként kapjunk valamilyen támogatást.
– A munka és a nehéz anyagiak mellett van lehetősége a családnak a kikapcsolódásra?
– Nem igazán, az sokba kerül. Tíz éven át építkeztünk, minden plusz keresetünk arra ment rá. A férjem ezért is vállalt Moszkvában, Magyarországon munkát. A két kezével építette fel a házat. Most az iskolakezdés is sokba kerül: új ruhákat, táskákat, tanszereket kell vásárolni a fiúknak.
A nagycsaládos kézműves napnak örültünk, a gyerekek számára ez egy nagyon jó szórakozási lehetőséget nyújtott.
– Hogy érzik magukat Csepében?
– Jó itt élni, a gyerekek is szeretnek itt lakni. Nem tervezzük, hogy elköltözünk innen.
– Mit vár a jövőtől?
– Reméljük, hogy jobb lesz a helyzet Ukrajnában és Kárpátalján. Megszűnik a drágaság és a munkanélküliség. Szeretném, ha a gyermekeim tanulnának, lenne egy jó szakmájuk.
– Adja Isten, hogy így legyen! Köszönöm a beszélgetést!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma