Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: lovastúra-vezető

A lovakkal való kapcsolatunk csaknem olyan régi, mint a kutyához fűződő barátságunk. Az ember évezredek óta használja a lovak igavonó erejét, befogja őket a szekér és az eke elé, lovasként megüli, illetve a húsát és a tejét is fogyasztja. Ma már egyre inkább hobbi- és versenyállatként tartják, illetve néhány évtizede megjelent a lovasterápia, melyet nagy hatékonysággal alkalmaznak a többi között mozgásszervi és idegrendszeri betegségek kezelésére.

Örömmel tapasztaltam meg, hogy Kárpátalján is ismerik a gyógyításnak ezt a módját. Nagyszőlősön él és tevékenykedik Margitics Ildikó és a férje, Erik, akik három éve tartanak lovakat és foglalkoznak lovasterápiával és túravezetéssel.

Minderről Ildikóval beszélgettem. 

 

– Ildikó, mesélj magadról!

– Nagyszőlősi származású vagyok, a mai napig ott élek a családommal. A Nagyszőlősi 8. Számú Középiskolába jártam, ott érettségiztem le, majd Ungváron folytattam a tanulmányaimat. Menedzserképzésen vettem részt és angolul tanultam. Ezt követően először az édesapám autójavító műhelyében dolgoztam, majd a nagyszőlősi karitászban voltam tolmács. Ezután a holland World Servants szervezetnél vállaltam koordinátori munkát. 15 éven át fogadtam a Hollandiából érkező önkénteseket, gondoskodtam az ellátásukról és a projektek sikeres lebonyolításáról.

– Közben férjhez mentél…

– 19 éves koromban ismertem meg a páromat, Eriket. 21 éves voltam, amikor összeházasodtunk. Nagyszőlősön telepedtünk le. Eleinte a férjem szüleinél laktunk, ott született meg az első gyermekünk. Ezalatt felépült a családi házunk, és még két gyereket vállaltunk. Az anyai teendők mellett folyamatosan dogoztam, igyekeztem helyt állni a családban és a munkahelyen is.

 

– Mikor kerültél kapcsolatba a lovakkal?

Ildikó: – Soha nem vágytam arra, hogy állatokkal foglalkozzam. Valahogy ez távol állt tőlem. Mondhatnám azt, hogy a lovak véletlenül kerültek az életünkbe, de nem hiszek a véletlenekben. Inkább azt mondom, hogy Isten ajándékai a számunkra. Akkor jelentek meg, amikor a legnagyobb szükségünk volt rájuk. Az állandó rohanás miatt teljesen kimerültünk a férjemmel, a sok stressz megbetegített bennünket, ezért váltanunk kellett. Rengeteget olvastam, kerestem a megoldásokat. Évekbe telt, amíg rájöttem, hogy mi is a probléma. Az orvosok nem tudtak mit kezdeni a tüneteinkkel. Nem ismerték a pánikbetegség, sem a kiégés fogalmát. Az emberek szégyellnek erről beszélni Kárpátalján, nem tudják mi a bajuk, kihez is forduljanak segítségért. Tudom, hogy sokan küzdenek ezzel a problémával, ezért is tartom fontosnak, hogy beszéljek róla.

 

– Ti mit változtattatok az életeteken, hogy meggyógyuljatok?

– Nehéz megválaszolni, hogy valójában mi is segített. Igyekeztünk lassítani az életformánkon, többet mozogni, egészségesebben táplálkozni. Valójában a hozzáállásunkon változtattunk a legtöbbet. Volt mellettünk egy igaz barát, aki sokat segített, sajnos már nem él, csak a lelkünkben.

– Hogyan kerültek hozzátok az első lovak?

– Hosszú lenne elmesélni. Szelíd egy éven át volt az egyetlen lovunk. Következő év tavaszán ajándékba kaptuk Szikrát egy holland barátunktól, aki mindig bíztatott minket. Lenke kedves szlovák barátnőmé volt, de mivel nem tudta hazavinni, nálunk hagyta. Mokányt Anna kapta ajándékba, mert hatalmasat ugrott vele.

 

– Milyen változást hoztak a lovak az életetekbe?

– Új erőt adtak nekünk. A jelenlétük, az ápolásuk, a mozgás, a friss levegőn töltött idő meghozta azt a változást, amelyre vágytunk. Egy új életformát, rengeteg örömet kaptam a lovaktól. Ugyanakkor a velük való foglalkozás küzdelmet és kihívást is jelent. Nagyon sokat tanultam a lovaktól. Minden nap tele van izgalommal.

 

– Te hol tanultál meg lovagolni és lovakkal foglalkozni?

– Amikor megérkezett Szelíd, az első lovunk, csak annyit mondott az előző tulajdonosa, hogy ne álljunk a háta mögé. Ennyi volt minden tudásunk. Mivel ez egy felelősségteljes szakma, úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok: jelentkeztem egy lovastúravezető-tanfolyamra Magyarországon, Kunszentmiklóson. Akkor nem tudtam mivel jár a tanulás. Kiderült, hogy az elvárások hatalmasak. Ha tudtam volna, hogy mivel kell szembenéznem, biztosan nem erre a tanfolyamra jelentkeztem volna. Nem gondoltam, hogy méteres akadályokat kell majd átugratnom. Szerencsére Vajda Rudolf csodálatos tanárom volt, aki számomra sokkal többet jelent, mint egy tanár,; ő egy igazi jó barát, valaki, akire felnézek, akinek nagyon sokat köszönhetek. Nélküle nem sikerült volna elvégeznem a tanfolyamot. Nemcsak én tanultam, de a lányom, Emőke is. Ő alternatív képességfejlesztő lovasterapeuta képzésen vett részt.

– Gyermekkorodban is közel álltak hozzád a lovak?

– Gyermekként nem igazán szerettem az állatokat. Most tudtam meg, hogy az egyik ükapám a debreceni ménesben dolgozott. A szüleim azonban nem tartottak lovat. Eleinte nagyon nehéz volt a lovakkal, nemcsak azért, mert minden új és ismeretlen volt a számomra, hanem azért is, mert nagyon féltem tőlük. Az első igazán nagy próbatétel az volt, amikor először tisztítottam meg a lovunk hátsó patáit, vagy amikor vágtáznom, majd ugratnom kellett vele. Egyszerre féltem és élveztem a kihívást. Most már büszke vagyok magamra, és örülök, hogy nem adtam fel! A férjem is odavan a lovakért. Nagyon rájuk tud hangolódni, a lovak pedig szeretik őt. Mindent megtesznek, amit kér tőlük, követik minden lépését.

 

– S a gyermekeitek?

– A gyerekeink minden nap kinn vannak velünk a lovasközpontban. Látják a küzdelmeinket, együtt tanulnak velünk. Nagyon szeretik a lovakat. Mindhárom lányunknak van kedvenc lova. Emőke, a legidősebb lányunk szép eredményeket ért el a Szikra nevű lovunk képzésében. Annát a díjugratás érdekli, szeretne versenyezni. Két edző szerint is nagyon tehetséges. Eszter most ötéves, nem fél semmitől, ügetve megy Mokányon, a pónin. Azért is szeretem ezt a munkát, mert az egész család együtt dolgozik. Örömmel tölt el, hogy a lányaink sokkal ügyesebbek, önállóbbak, és előfordult már, hogy szó szerint talpraesettek lettek. A legkisebb lányom szavai sokat elárulnak arról, hogy a gyerekeimnek mit jelentenek a lovak: „Anyu, téged szeretlek a legjobban! Téged még a lovaknál is jobban szeretlek!”

 

– Mit jelent az, hogy lovakkal foglalkoztok?

– A lovak ellátása a legfontosabb, a megfelelő takarmány, a sok mozgás alapvető az egészségük megőrzéséhez. Aztán a lovak képzése következik. Nagyon sokat kell foglalkozni velük ahhoz, hogy nyugodtak, kiegyensúlyozottak legyenek. Nem mindegy, hogy milyen lovakra ültetjük fel a gyerekeket. Minden lovaglás előtt lecsutakoljuk a lovakat, ellenőrizzük a patáik állapotát és a lószerszámokat, mert a biztonság a legfontosabb. Ezután jöhet az oktatás.

– Kik járnak hozzátok lovagolni?

– Kárpátalján nem sok lehetőség van lovaglásra, még nem találkoztunk olyannal, aki úgy jött volna hozzánk, hogy már tudott lovagolni. A lovasoktatás a leggyakoribb elfoglaltságunk. Emellett lehetőség van képességfejlesztő lovaglásra is, amit azoknak ajánlunk, akik szorongással, figyelemzavarral, tanulási problémákkal küzdenek. Lovon ülve, játszva igyekszünk oldani bennük a feszültséget, fejlesszük a gyerekek mozgását, egyensúly- és ritmusérzékét. Az elmúlt nyáron több turnusban szerveztünk táborokat, a gyerekek annyira jól érezték magukat, hogy sírva mentek haza. Külön tábort szerveztünk sérült gyerekek számára. Idén téli programot is szervezünk, mivel hosszú lesz a szünet az iskolákban. A legjobban a túrákat szeretem. A természetben lovagolni igazán felemelő érzés. Vágtázni az erdei ösvényeken a fák között a legcsodálatosabb dolog a világon.

 

– Úgy látom, hogy leginkább gyermekekkel foglalkoztok.

– Főleg gyerekek és fiatalok járnak hozzánk. Vannak, akik rendszeresen, hetente kétszer jönnek, mások csak kóstolgatják a lovaglás élményét. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget adjunk a sérült gyermekeknek is. Külföldön elterjedt a lovasterápia. Ukrajnában még csak kevesen foglalkoznak vele. A sérült gyerekek sokat fejlődnek a lovak segítségével. Megerősödnek az izmaik, fejlődik az egyensúlyérzékük, és ami a legfontosabb, az önbizalmuk. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk segíteni nekik, még nagyon sokat kell tanulnunk, de ha a sérült gyerekek kimozdulnak otthonról és ilyen élményekben van részük, úgy érzem már tettünk értük valamit. Nálunk megismerkedhetnek hasonló sorsú gyerekekkel, a szülők elmondhatják örömüket, bánatukat.

– Milyen hatással van a lovaglás a nagyokra és a kicsikre?

– Tegnap ovisokat lovagoltattunk. Ilyen ragyogó arcokat ritkán látni. Az emberek többségének felragyog az arca, ha lovakat lát. Engem valami ősi, magasztos érzés tölt el a vágtázó lovak látványától. A legelésző lovak megnyugtatnak, békességet sugároznak.

 

– Szereted ezt a munkát?

– Igen, méghozzá azért, mert mindenki feltöltődik, aki eljön hozzánk. Mindenkinek örömet tudunk okozni. Egy jó ügetés vagy vágta szó szerint felrázza, pozitív energiával tölti fel az embereket. Ilyenkor megáll az idő, nincs múlt, nincs jövő, csak a jelen pillanat. Magamon és a családomon is tapasztaltam a lovak gyógyító erejét. A jelenlétük örömmel tölt el, mikor megsimogatjuk őket, valami megmagyarázhatatlan jó érzés támad bennünk. Ezt szeretném megosztani mindenkivel, aki hozzánk jön. Ez egy másik világ.

– Milyen terveitek vannak?

– Nagyon sok tervünk van. Sok álmunk vált már valóra és ez ad biztatást a legnehezebb időszakokban. Vannak pillanatok, amikor fogalmam sincs arról hogyan tovább, amikor félelemmel tölt el a holnap, mert nem tudom miből, hogyan fogjuk megetetni a lovakat. Mindemellett tudom, hogy amivel foglalkozunk, az nagyon jó és ezért nem adhatjuk fel. Minél több emberrel szeretném megosztani a lovaglás élményét! Szeretnénk hagyományőrző táborokat szervezni, hogy a fiataloknak átadjunk valamit az őseink életéből! Továbbá szerveznék másik tábort a sérült gyerekek számára és ukrán nyelvi tábort is, ahol a kárpátaljai magyar gyerekek egyszerre fejleszthetik lovas- és ukrán nyelvtudásukat egy harkovi edző segíségével. Ehhez szükségünk lenne jurtákra, mert egyelőre nehéz megoldani a gyerekek szállását. Idővel szeretnénk felépíteni egy olyan épületet, ahol szállást tudnánk adni a vendégeinknek, s ahol képzéseket és különböző rendezvényeket szervezhetnénk. Egy olyan helyet szeretnénk varázsolni a területünkön, ahol mindenki tud töltekezni, pozitív élményeket szerezni.

 

– Isten áldását kívánom mindehhez! Köszönöm a beszélgetést!

(A felhasznált fotók Margitics Ildikóéknál készültek.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma