Nem valószínű, hogy lelőtték az orosz gépet
Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet – mondta Pető György légügyi szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
A szakértő elmondta: a helyszínen készített képek tanúsága szerint viszonylag „egyben van” a légi jármű törzse, ami arra enged következtetni, hogy nem lőtték le és nem robbant fel a levegőben, hanem a kényszerleszállás közben sérült meg.
A katasztrófa hátterében feltételezhetően műszaki hiba és emberi mulasztás állhat – mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok mindent kiderítenek majd, de az mindenképpen nehezíti a folyamatot, hogy több nemzet is érintett, a repülőgép gyártója, az üzemeltetője és a szerencsétlenség helyszíne miatt.
Valószínűleg inkább hónapokig tart majd a vizsgálat, mind hetekig – tette hozzá.
Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet.
Egyiptomi biztonsági források a nap folyamán annak a véleményüknek adtak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget.
Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget északi része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétával, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. Nem zárták ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy pokolgép lehetett a gép fedélzetén, vagy akkor találta el rakéta, amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött.
A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.
A katasztrófát senki nem élte túl, összesen 224-en haltak meg.