Kegyetlen lehetett a pedállal hajtott fogfúró

A főzéssel, a lágy ételekkel megjelent a fogszuvasodás, a fogfájás is. A középkorban nagy esemény volt, amikor megjelent a foghúzó a településen: mint egy előadást, úgy nézték az emberek a fájós fogú betegek szenvedését. A csillogó fog titkát már az egyiptomiak is ismerték, a fogpiercing pedig népszerű volt az aztékok körében.

„A fogfájás a neolitikus forradalommal kezdődött. Amikor az ember letelepedett, növényeket kezdett termeszteni, állatokat háziasított és elkezdett tűzön sütni-főzni, amellyel megváltozott a táplálkozás. A nyers húsok, kemény zöldségek helyett sokkal lágyabb, puhább főzött ételeket kezdtünk el enni. Míg korábban a kemény, száraz ételek fogyasztásával a mechanikai dörzsölés következtében a fogak öntisztultak, a lágy ételekkel a fogak elkezdtek szuvasodni” – mondja dr. Forrai Judit, fogorvos, muzeológus, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének docense.

Aztán a 16-17. században a lágy, főzött ételekhez hozzájött még a cukor is, amelyből a magyarok átlagban már csaknem évente 40-60 kilót fogyasztanak. A növekvő cukorfogyasztás révén pedig a fogszuvasodás, fogfájás gyakorisága is megugrott. „Ehhez képest fogpasztából a magyarok egy évben átlagosan csak fél tubust használnak el” – mondja a fogorvos-muzeológus.

Már az egyiptomiak fúrtak fogat

A fogszuvasodás és a fogfájás tehát civilizációs betegség. „Az ókorban azt képzelték, hogy a fájó fogú ember fogaiba démonok vagy férgek költöztek.

Már ekkor elkezdték vizsgálni azokat a növényeket, amelyek csökkentik a fájdalmat. Fájdalomcsillapítóként ismerték többek között a kokacserjét és az ópiumot is. A gyulladások elleni csodaszer pedig a fokhagyma volt, amelyről például feljegyezték, hogy a babiloni királyi udvarban naponta 28 kiló fogyott belőle” – mondja Forrai Judit.

A fájdalomtól a beteg fog letörésével vagy kihúzásával próbálták megszabadítani a pácienst. „Már az egyiptomiak is fúrtak fogat. Parittyaszerű kézi fogfúrójukkal bizonyos, hogy hosszú ideig dolgoztak” – mondja a szakember.

Az első „modern” fogfúró az 1870-es évek elején jelent meg: mechanikus volt, és úgy kellett hajtani, mint egy rokkát. „Az én nagyapám például még ilyen rokkás fogfúróval dolgozott. Hihetetlen fejlődés ment azóta végbe a fúrók terén: a mechanikus fúrók után jöttek az első elektromos gépek, aztán a turbinások, most meg már mikromotorosak. Amikor én tanuló voltam, a gépek percenkénti fordulatszáma még 70 ezer volt, most meg 500 ezer” – mondja Forrai.

A középkorban népesemény volt, ha a foghúzó megjelent a településen

A feljegyzések szerint fogfogót a görögök kezdtek használni, ám az első ilyen fogó a római birodalom idejéből került elő. De persze nem mindenhol használtak speciális fogót a fogak eltávolítására, sok helyen a mindennapi élet eszközeivel – például patkolókalapáccsal, fogóval, fogletörővel – próbálták eltávolítani a fájós fogat.

A 19. századig nem ismerték az érzéstelenítőt, így a foghúzást és általában a sebészeti beavatkozásokat minél gyorsabban kellett elvégezni. „A fogorvos, amikor már az ezeregyedik fogat húzza, gyorsan dolgozik. Az első ezernél azonban kétségtelen szenvedhetett a beteg” – mondja a fogorvos. „Klasszikus középkori életkép, hogy amikor egy településen megjelent a foghúzó, ácsoltak egy színpadot, összegyűlt a nép, és mint egy középkori kivégzésnél, végignézték a beteg szenvedését, és tapsoltak, ha kijött egy fog.”

Szent Apollónia, vedd el a fájdalmat!

A fogfájósok védőszentje Szent Apollónia. Az Alexandriában élt keresztény nőt hitéért brutálisan megkínozták: kihúzták az összes fogát. Akkora volt a kínja, hogy nem várta meg, hogy máglyára rakják, maga lépett a tűzbe.

A fogpótlásnak a waterlooi ütközet nagy lökést adott

A fogpótlás széles körben a 19. században kezdődött. Bár az etruszkok már a 8. században is készítettek aranyból, marhacsontból vagy elefántcsontból műfogat, amelyet a mai fogszabályzókhoz hasonló megoldással, aranypánttal rögzítettek a szájban, a 18. században vált szokássá az arisztokrácia körében a kihúzott fog pótlása. A fogak vagy halottaktól származtak, vagy a szegényektől, akik jó pénzért eladták egészséges fogaikat.

A fogpótlás igazi felfutását azonban az 1813-as waterlooi ütközet hozta el, amikor a fogmesterek sorra járva a harcmezőn elesetteket, összegyűjtötték ép fogaikat. Ezzel olyan mennyiségű fog került a piacra, hogy a fogaknak kialakult a másodlagos piaca, és a „waterlooi fog” kifejezés fogalommá vált.

A fogpiercinget már az aztékok feltalálták

„Nincs új a nap alatt” – mondja Forrai Judit a fogpiercingről, amely már az aztékoknál szokás volt a 8-9. századi Mexikóban. De az aztékoknál egyébként is nagy kultúrája volt a fogaknak: a fogakat, mint egy címert faragták, fúrták, díszítették a társadalmi rangnak megfelelően. Előfordult, hogy aranyat vagy drágakövet fúrtak a fogba.

A magyar arisztokrácia Bécsben csináltatta a fogát

Az első magyarországi fogászati emlék, egy fogfogó Aquincumból került elő, a honfoglaló magyarokról pedig tudjuk, hogy a sok nyers – nyereg alatt puhított – ételnek köszönhetően jó állapotban voltak a fogaik.

A középkorban az európai fogászat központja Franciaország volt, a francia forradalom után azonban sok fogász vándorolt ki külföldre. Ekkor kapott lendületet London, illetve Bécs fogászati élete is. A 19. század utolsó harmadáig a magyar arisztokrácia is Bécsbe járt a fogait „megcsináltatni”.

Már az egyiptomiak ismerték a csillogó fog titkát

Az egyiptomi Kleopátra nem csak jó politikus volt, a külsejével kapcsolatban is rendkívül igényes volt. Hogy fogai csillogóak legyenek, kvarchomokkal dörzsölte őket. A görögök szintén tudták, hogy kell fogat mosni, Hippokratész számos fogápolási tanácsot hagyott az utókorra.

Indiában pedig felfedezték, hogy a shiwak nevű fa rostjait szétrágva szőrös, az egycsomójú borotválkozópamacshoz hasonló fogkefét kapnak. „Indiában előírás volt, hogy egy orvos koszos körmökkel és mosdatlan szájjal nem állhat a beteg elé” – mondja dr. Forrai Judit.

Forrás: origo.hu