Zajongás vagy figyelem a tanórán
A mai középkorú olvasók – hozzám hasonlóan – még bizonyára emlékeznek az iskolai körmösökre, a vesszőcsapásokra, a hajhúzásokra és taslikra, melyeket a rendetlenkedő diákoknak osztották ki egykori tanáraink. Ha visszagondolok iskoláskorom tíz évére, nem emlékszem, hogy túlzásba vitték volna a dolgot, s csak egyetlen esetre emlékszem, amikor egy komolyabb stiklit elkövető tanulót úgy megvert egy tanár, hogy ledöbbentett a dolog, s magamban azt gondoltam: Na, ez már durva. Azután negyedszázada megszűnt a testi fenyítés gyakorlata, újabban viszont hírek keringenek a nebulók nagymérvű fegyelmezetlenségéről. Miként tudnak ma rendet tartani a pedagógusok? E kérdésnek próbáltam utánajárni néhány, szúrópróbaszerűen kiválasztott iskolában.
– Ötödiktől tizenegyedik osztályig tanítom a biológiát – indítja beszélgetésünket Riskó Eleonóra, a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola biológia-tanárnője. Mint szavaiból kiderül, az 5–6. osztályosok közt elégséges, a 7–8. osztályban közepes, a 9–11. osztályban pedig jó a fegyelem szintje. Igazából csak a 7. és a 8. osztályban akad gond, ahol van 3–4 gyerek, akiknek 30 percig minden további nélkül le lehet kötni a figyelmüket, de aztán már nem: beszélgetni kezdenek egymás között. Ha azonban a tanár külön feladatokat oszt ki a számukra, amilyeneket meg is tudnak oldani az óra végéig, és érdeklik is őket, akkor ismét le lehet kötni a figyelmüket. A pedagógus 2-3 év alatt kiismerheti a tanulók tudásszintjét, illetve az érdeklődési körüket, és ha mindezek ismeretében ad nekik külön feladatokat, eléri a célját.
– A gyerekek viselkedéséből különben következtetni lehet arra, milyen családban nőnek fel – fejti ki beszélgetőtársam. – Akiknek a szülei hónaphosszat külföldön dolgoznak, és a nagyszüleik nevelik őket, azoknak hiányzik édesapjuk, édesanyjuk törődése, és azért zajonganak az órákon, hogy felhívják magukra a figyelmet. E figyelemfelkeltés, persze, oda vezet, hogy nem tudják annyira nyomon követni a tananyagot, amennyire kellene…
Tisztelik-e diákjaink tanáraikat? Igen. Természetesen a pedagógusnak is le kell néha ereszkednie a gyerek szintjére, hogy a gyerek felnézzen a tanárra, akinek „le is kell tennie valamit az asztalra”: legyen megfelelő tudásszintje, és képes legyen individuálisan jó kapcsolatokat kiépíteni a diákokkal.
– Saját iskoláskorában még létezett testi fenyítés. Hogyan emlékezik vissza rá?
– A testi fenyítés miatt is nagyobb volt a szigorúság az iskolában (én egy községi iskolában tanultam), bár tanítóink nem vitték túlzásba a testi fenyítést. Így is volt bennünk félelem a tanáraink iránt. A mai diákok már nem félnek a tanítóiktól, de a félelem megszűnése nem hozta magával a csintalankodás megnövekedését. A XXI. század gyermekeivel amúgy sem lehetne semmit sem elérni a testi fenyítés módszereivel, és nincs is rájuk szükség. Sportolással, iskolán kívüli foglalkozásokkal, számítógépezéssel le lehet vezetni a tanulók energiáit…
– Iskolánkban nincs gond a fegyelemmel – mondja Dobsa Aranka, a Tiszakeresztúri Általános Iskola igazgatója. – Szögre is akaszthatnánk a diplománkat, ha 8-13 fős osztályokban tanítva, nem bírnánk a nebulókkal. Persze, hogy van csintalanság a gyerekekben, ahogy időnként mi is csintalankodtunk a saját gyermekkorunkban, de természetesen mindennek van határa, és ezt a határt nem szabad átlépni, sem átlépni engedni. Hogy a frissdiplomás kollégák milyen gyorsan jönnek bele a fegyelmezésbe? Ha határozottan lépnek fel, már az 1., 2., 3. óra után kézben tartják az osztályokat. Zajongás? Az nincs az órákon, feleselni pedig egy tanuló sem mer a tanárral. Ők is tudják, hogy napi kapcsolatban vagyunk a szüleikkel, ami ugyancsak visszafogja őket, amellett a szülői értekezleteken is találkozunk a szüleikkel, akik odafigyelnek a gyerekeikre. A tanárnak pedig fel kell keltenie az érdeklődést a tantárgya iránt. Testi fenyítés? Szerintem szükségtelen. Ártalmas volt a gyermekekre, testileg is, lelkileg is…
– Megváltoztak a gyerekek, megváltozott az érdeklődésük – fejti ki Mahurszki Éva a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola alsó tagozatos tanítónője. – Míg régebben lekötötte őket egy mese elolvasása, ez ma már nincs így. A modern világban nagyon sok információhoz jutnak hozzá, így a tanítónak érdekesebbé kell tennie az órát, hogy lekösse a tanulók figyelmét. Például a kontinensek tanulmányozásakor filmet nézünk az osztály számítógépén a földrészekről, majd megbeszéljük a látottakat, és természetesen olvasunk is a tankönyvből, de ha csak a tankönyvből olvasnánk, az „száraz” lenne a számukra.
A tanítónak az órákra való felkészülés során sok érdekes információt kell összegyűjtenie, hogy ha szükségessé válik a tananyag „megsózása”, akkor kéznél legyenek az adatok – folytatja beszélgetőtársam. – Természetesen arra is törekszem, hogy olvasásra szoktassam a gyerekeket, de ez nehéz dolog… Nem olvasnak annyit, mint mi annak idején. Talán a szüleik sem mesélnek már annyit nekik, mint nekünk régen a mieink…
– Miként tud fegyelmezni, ha szükségessé válik?
– Nekem nem feleselnek vissza, de vannak osztályok, ahol szoktak, bár a mi iskolánkra nem jellemző ez a magatartási forma. Nálam is akadnak, persze, akik közbeszólásaikkal zavarják az óra menetét. Mit tehetek velük? Meg kell értenem a problémájukat. Rossz gyerek nincs, csak neveletlen, illetve szeretethiányos, aki a rosszalkodásával akarja felkelteni a figyelmet maga iránt. De ha érdekesen vezetem az órát, megesik, hogy az ő figyelmüket is le tudom kötni. Vagy külön feladatokat adok nekik. A mostani, 31 fős osztályomban talán három tanulóval kell külön foglalkozni, és meg tudom oldani, hogy a velük való foglalkozás ne menjen az osztály egészével való foglalkozás kárára. Órák után pedig elbeszélgetek a problémás kisdiákokkal, és ezek a beszélgetések bizonyos idő elteltével meghozzák az eredményt. És milyen fegyelmezési lehetőségeink vannak? Nem küldhetjük őket haza, ahogy az osztályból sem lehet senkit sem kiutasítani egy időre. Egyetlen eszközünk maradt: értesítést írunk a szülőknek, akik jó esetben megfegyelmezik a gyermeküket. Én olyan osztályban tanítok, ahol a tanulók szülei jól reagálnak az értesítésekre. Persze, ez nem mindegyik osztályban van így, de a többségükben igen. Az iskolánk mégiscsak egy erős iskola, és a szülők többsége megérti, hogy ha egyszer ide íratta be a gyermekét, akkor ez őt is kötelezi valamire…
– Szerintem fegyelem nincs, hanem csak félelem vagy önfegyelem – magyarázza Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanárnője. – A mai gyerekek nem félnek, ami jó. De nagyon kevesen tudják, mi az az önfegyelem. Ezért nehezebb ráirányítani a figyelmüket a tananyagra, és elérni, hogy azt is megtanulják, ami kívül esik az érdeklődési körükön. Régen a gyerek magától értetődőnek tartotta: a világ rendjéhez hozzátartozik, hogy amit meg kell tanulni, azt meg kell tanulni. Ma pedig mit lát az iskolás rend helyett? Káoszt. A tanárnak válogatott eszközöket kell kitalálnia, hogy mégiscsak lekösse a figyelmüket…
Lajos Mihály