Kést szegeznének a magyarok torkának – magyarellenes megmozdulás Ungváron

Nem mindennapi módon „hangolódtak” Kárpát-Ukrajna kikiáltásának évfordulójára a kárpátaljai nacionalista szervezetek tagjai március 13-án Ungváron. A többi között a Karpatszka Szics, a Pravij Szektor, az Azov civil testület körülbelül 300 tagja tüntetett a város utcáin – olvasható több ukrán hírportálon.

Felvonulásuk közben a Petőfi-szobor előtt elhaladva magyarellenes jelszavakat, mint „Kést a magyarok torkára!” („Мадярів на ножі!”) skandáltak a résztvevők.

A Karpatszka Szics közleményében szeparatizmussal és vandalizmussal vádolta meg a kárpátaljai magyarokat, akik a magyar szavazókörzet iránti igényükkel szerintük az ország egységét oszlatják, miközben – az ukrán törvénnyel szembemenve – sorra veszik fel a magyar állampolgárságot.

97023_01
Fotó: Facebook

Hogy konkrétan mit értenek vandalizmus alatt, arról nem szól a fáma, ahogy arról sem, hogy az ukrán alkotmány s a törvények miként tiltják, vagy hogyan szankcionálják a kettős állampolgárságot.

Az ukrán sajtóban megjelent több videó is a felvonulásról, melyeket időközben eltávolítottak.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) március 15-i megemlékezése kedden zavartalanul zajlott a megyeszékhelyen.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma