Ádvent 2. vasárnapja

Ige helye:

Róm 15,4-13

Alapige:

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Mert mondom: Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” Ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” És ezt is: „Dicsérjétek, ti népek mind, az Urat, és dicsőítse őt minden nép.” Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

Prédikáció:

Keresztény Gyülekezet, Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Régi népszokásunk az ádventi koszorú készítése. Ezt minden évben Ádvent első vasárnapján készítették az emberek. Eredeti szerkezete kör és kereszt volt. A kör az megmaradt máig, de a kereszt az sok helyen láthatatlanná vált. Ez a koszorú úgy készült, hogy először egy keresztformát készítettek két fadarabból, majd ezt a keresztformát fonták körbe szalma, szénaszálakkal, így alakult ki körformája, ami a világot jelképezte, azt a világot, amit az örökkévaló teremtett, és ezért öltöztették fenyőágakkal örökzöldbe.

A kereszt közepén csipkebogyó jelölte a mágikus pontot, ahol Isten belép a világunkba, és a kereszt négy végén, ahol ezek az örökzöld kört metszik egy-egy méhviasz gyertya állt, a fény jeleként, és advent minden vasárnapján eggyel mindig több gyulladt lángra.

Ma a kereszt a legtöbb ádventi koszorún láthatatlan. És sok helyen el is feledtük valódi jelentését. Ma már csak a világból tudunk visszatekinteni arra a láthatatlan pontra, amit a koszorú négy gyertyája – ha összekötjük az egymással szemköztieket – kijelöl.

Sokat elmond nekünk ez a kép. A világ megvan, de a kereszt láthatatlanná vált. Isten beleszületését a világba már nem tudjuk hová tenni. Sőt adventben, a várakozás idején nem is a középpontból, a kereszt metszéspontjából indulunk el, készülünk fel erre az isteni jelenésre: Karácsonyra, hanem éppen megfordítva: többnyire Isten nélkül indulunk el, és így várjuk Jézus megjelenését.

Ádvent a csend, csendesség ideje, régen a böjt ideje is volt, a megtisztulásé, a fény befogadására való felkészülésé. Bensőséges volt, magányos volt és nem hivalkodó, nem külső fényekben pompázó, hanem belső, igazi fényben tündöklő. Ha most végigmegyünk a város főterén, és fő utcáján sötétedés után, szinte nagyobb fényben úszik minden, mint nappal, a természetes fényben… Ez a kinti díszfényáradat nagy, lenyűgöző, és szépnek is tűnik… De vajon milyen a benti fényesség? A belső csend fénye? A megbocsátás fénye? Felkészültünk-e rá? Várjuk-e azt a békét, ami valóban csendet hoz?

Ádvent második gyertyája ég ma a koszorún. A fény egyre nagyobb, mondhatjuk jelképesen: már elindult Fentről, a középpontból, Istentől, és már látni a világban jeleit. Nehéz észrevenni, mert a világ hamis fényei eltakarják, de aki keresi, aki vágyik rá, és megküzd érte, az megkaphatja ezt az erőt, Pál apostol szavaival reménykedhet a türelem és vigasztalás Istenében.

Egyetlen olyan szóról kell itt most szólnunk, amely az oltár előtt felolvasott szakaszból is eszünkbe juthat, de az igehirdetés textusának is központi szava, annak ellenére, hogy egyetlenegyszer fordul elő benne: ez az irgalmasság.

Az Emberfia eljöveteléről hallottunk az oltár előtt.

Ha az ember ezt komolyan veszi – akkor megdermed a félelemtől.

Meg kell dermednie a félelemtől, és annak sejtésétől, ami a földre vár, amikor az egek tartóerői megrendülnek.

Ádvent a csend ideje és a várakozásé. De nem a békés várakozásé, nem a tompa, és nem az elfásult várakozásé. Nem a külső meglévő fényekbe menekülésé. Hanem a fénykeresésé. Az ádventi koszorúból többnyire a kör maradt meg, a külső világ köre – a várakozás tompa köre, és a fénykereszt már meg sem jelenik benne.

Ha valaki maradt már váratlanul sötétben, vaksötétben, akkor tudja, hogy milyen az, amikor hirtelen a fény után kezd keresni, szinte ledöntöget maga körül mindent, csakhogy eljusson a fiókig, vagy a szekrényig, ahol a gyufa és a gyertya áll. Ösztönösen keresi a fényt.

Az ádventnek ilyen harcos várakozásnak kell lennie.

Nem passzív és nem tompa várakozásnak. Ilyen fénykereső várakozásnak, ilyen fénykereső csöndnek. Az ádventi koszorú középpontjába találó csöndnek.

Mert a sötétség még növekszik. December 21-ig a sötétség még növekszik. A külső fények pedig csak eltompítanak. És ez a fényáradat, a díszkivilágítás, a kirakatok fénye, a csomagolópapír csillogása, vagyis a külső hamis fényáradat nem ébreszt fel a tompultságból, hanem inkább elringat egy nagyon bárgyú hangulatba. Mert legtöbbször az Ádventről és a Karácsonyról egy hangulat jut eszünkbe, az ádventi koszorú köre. Persze, az is van, kör is van, és hangulata is van. De a kör a benne rejlő kereszt nélkül csak tompa várakozás, tompa hangulat. És tompa várakozásból nem ébredhet a fény, nem születhet világra a megváltó

Legyetek tehát éberek és szüntelenül könyörögjetek – szólít fel Lukács. Ez pedig nem mindig kellemes. Felébredni egyáltalán nem kellemes. Ha az ember végiggondolja életét, ha eszébe jut, ha felötlik benne, hogy az angyal életében mikor jelent meg igazán, akkor azok nem a legkellemesebb percei lesznek. Azért említem ezt, mert tegnap kis közösségben átélhettünk valami hasonlót. Amikor arról beszélek, hogy az angyal megjelenik – akkor Isten érintéséről beszélek. Mikor ért hozzánk közel a Jóisten?

És most ellehet ezen gondolkozni.

Mikor ért hozzánk közel a Jóisten? …

Ezeknek az angyali érintéseknek a közelében többnyire válságos életesemények állnak. Ha belegondolunk, akkor arra fogunk rájönni, hogy ezek harcos perceink voltak. Vagy egy válság kellős közepében történik mindez, amikor hirtelen felvillan a remény – vagy a nehézségek után, amikor a sötét csendben valami, vagy valaki átölel. De ezek nagyon közel vannak a harcos percekhez. Azért, mert azokban a percekben erő rejlik. És pontosan ez az erő az, ami miatt a nehézség elviselhető.

A feszültség és feszültségoldás összetartozik. Jézus élete végig feszültség volt. A szeretet feszültsége. Az Isteni szeretet és az emberi szeretetlenség feszültsége. És ez a feszültség lett a sorsa is. Feszült-ség – így szó szerint…

A hajnalban nagy erő van.

Krisztus feltámadását hajnalban tudják meg a tanítványai.

És nagy erő van az ébredésben is.

De a várakozásban is lehet nagy erő. Ha az ember bele nem alszik, vagy szíve el nem nehezül. Ha hirtelen tör ránk a fény, az elpusztíthat. Ha valaki sötét szobából a verőfényes napsütésbe lép – az fájó. Percekig nem lát, önkéntelenül visszamenekül a sötétbe – lehunyja szemét. Legyetek tehát éberek és szüntelenül könyörögjetek!

Ez ádvent csendes, de határozott és erőteljes felszólítása.

Az irgalom befogadására éberség kell.

És az éberségért harcolnunk kell.

Leginkább önmagunkkal.

Hogy ne aludjunk el, ne fáradjunk bele a várakozásba.

Hogy ne elégedjünk meg az örökzöld körrel.

Hanem lássuk bele a középpontot is. Hogy honnan nyeri örökzöldjét az a koszorú.

Mert ha nincs a középpontban a forrás, akkor a koszorú elszárad. És az örökzöldje megfakul.

Nagyon nagy a felelősségünk. Nagyon nagy a világ nyomása is.

Mert mára tömegével gyártja a világ a mű-zöld ádventi koszorúknak nevezett köröket is.

A világ futja az ő köreit, középpont nélkül, egyre sebesebben, és egyre több mindent sodor el ettől a középponttól centrifugális ereje.

Az éberségért hatalmas erőket kell mozgósítanunk.

A várakozásban, a jó várakozásban viszont hatalmas erők rejlenek. A türelem és a vigasztalás, vigasztalálás erői.

És ez a várakozás az irgalom eljöveteléért való várakozás.

És ez az ádventi várakozás az irgalom eljöveteléért való könyörgés és imádság.

Mert az irgalom az: amit Isten az ember iránt Jézus Krisztusban tanúsított. Az, hogy ebbe a földi élet feszültségébe elküldte a Fiát.

Hogy könyörületet érez az ember iránt, aki csak külső fényekbe menekül, aki a Karácsonyt már csak hangulatnak látja és tudja. De Isten részt akar venni az ember sorsában. Részt akar venni ebben a külsőségben. Bensőségessé akarja ezt tenni. És ezzel a legtöbbet adja nekünk – részvételét. Részvétet az emberi sorsban. Sorsközösséget vállal.

Ennek a sorsközösségnek születése napjára készülünk az ádventben. Várjuk ezt a születésnapot, nagyon várjuk, mert kiált belőlünk a kereszt középpontjának hiánya. És aki készül szerettének születésnapjára, az nem passzívan várja ezt a napot. Hanem előkészül rá. Sok mindent elő kell készítenünk. Elsősorban magunkat.

Ha az ádventet egyetlen hosszú napnak fogjuk fel, amelyiknek az estéje Szenteste, akkor sok a tennivaló még:

Fel kell ébrednünk. Alvásban összeszűkült szemünket ki kell nyitnunk, és rá kell csodálkoznunk a világra. De rá kell csodálkoznunk a világ középpontjára is. Meg kell találnunk azt.

Aztán ki kell takarítanunk. Kívül és belül mindent, ami eltávolít az ünneptől.

És mert a sütés-főzés ideje többnyire az egyházi évben a Szentháromság ünnepét követő vasárnapokra tartozik, az ünnep napjára az ember mindennel elkészült. Csak melegítenie kell az ételt. Csak melegítenie kell a lelkét. Hogy a fény, ami este megszületik ne érje váratlanul, ne riadjon meg tőle… Mert azzal, hogy az irgalmasság maga születik a világba – a világ világossága születik a világba. És ha világnak olyan fényességei vannak, mint a nap, milyen fényesség lehet az, ami a Napot is fénnyel telíti?

Végül ünneplőbe kell öltöztetnie magát. Testét és lelkét.

És a nap fénypontja, az ádventi várakozás fényessége csak most következik. Mert bár azt hitte, hogy ő készül elő, és ő készül valakinek a születése napjára, de ezen a fény-ponton kiderül, hogy a legnagyobb ajándékot ő kapja majd. És ez az irgalmasság maga.

A lelkemet, amennyire tudom, előkészítem, készülők a lelkemben rejtező hit születésnapjára. De kiderül, hogy ezt az hitet – kapom. Megszületik bennem. Szó szerint ez lehet hitem születése napja. Megszülethet bennem. És ez maga a karácsonyi ajándék – A Karácsony ajándéka. Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk adj erőt, hogy az angyali üzenetet meg tudjuk hallani ebben az egyéb hangoktól oly telített világunkban. És adj erőt, ahhoz a várakozáshoz, amely sokszor – nagyon sokszor olyan reménytelennek tűnik. Mert lelkünk mélyén minden másnál jobban várjuk a hit megszületését mibennünk. Hisz egyedül ez tarthat meg minket. Irgalmazz nekünk, Krisztus. Ámen

Forrás: degy.hu