Valóságok párbeszéde: Ajtórésnyire felnőtt

Közelre néz, de távolba lát…
A lényegig. A másik emberig,
aki hozhat számlát,
kilakoltathat vagy ordít valamiért anyámra;
aki hozhat egy kis édességet,
valami játékot, és azzal a micsodagéppel(!) kattogtathat.

A helyzet világos, sötét a folyosó…
ahogyan anyám arca is mindig.
Ha néha jut lekvár a kenyérre, az a finom édes lekvár
is milyen keserű, ha anyámat nézem.
De ha olykor ölbe vesz és mosolyog,
akkor mennyivel édesebb az éhség is.

A dolgok átkeretezhetőek.
A leomlott fal jó bunker,
a romos lépcsőház lehet elátkozott kastély,
a vén boszorka az első szinten lakik
a bedeszkázott ablakok mögött.
Minden átkeretezhető, még a szegénység is.

Tízévesen akartam először felnőtt lenni,
s évről évre egyre jobban.
Azonban az idő az ént önmaga reciprokával szorozza meg.
Felnőttként a gyerekkorba bújtam volna vissza,
amikor még láttam, de nem értettem a nincs gondját.
Sokkal többet számított az, ami van.
Didergés a lavórban, tejfog a kézben,
a szűk ágyban anyám mellé bújni, úgy aludni el.

Felnőttként elfogynak a mentségek.
Felnőttként élni kell, csak a gyáva hal meg önként.
Felnőttként vállalni kell, hogy túl lehet élni bármit,
s mindezért különbékét kell kötni az Istennel.

Pusztai-Tárczy Beatrix

*Végh László kárpátaljai fotósorozatából nyitott különleges tárlatot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet február 24-én, Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és helyi irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.