Eurovízió: Ukrajna már a döntőben
Idén Hollandia ad otthont az eseménynek, ahol Ukrajnát a Go_A együttes képviseli.
Idén Hollandia ad otthont az eseménynek, ahol Ukrajnát a Go_A együttes képviseli.
A mostani bejelentés egyben azt is jelenti, hogy a McLaren már négy versenyhétvége után bebiztosította a 2022-es felállását, hiszen a hozzájuk idén csatlakozó Daniel Ricciardo eleve több évre szóló szerződést kötött velük
A rutinos támadó 2021. január 1-én ingyen érkezett a kárpátaljai klubhoz a fehérorosz bajnokságban szereplő Dinamo Brest gárdájától.
A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen.
Halálra gázoltak egy férfit a Técsői járásban található Dombó településén április 8-án.
A lángokra a szomszédok lettek figyelmesek, akik azonnal oltani kezdték a tüzet, és értesítették a tűzoltóság munkatársait.
A balesetben a gépjárművezető és a mellette ülő utas a helyszínen életét vesztette.
A megye kormányzója a járványügyi előírások maximális betartására szólította fel a kárpátaljaiakat.
Isco 2006-ban a Valencia ifjúsági csapatánál kezdett el futballozni, ahol már akkor megmutatkozott a benne rejlő potenciál.
A csodagyereknek is nevezett középpályás 2009 novemberében debütált a BVB felnőtt csapatánál.
End of content
End of content