A Ferencváros a Monacóhoz látogat, a Dinamo Kijev pedig az AEK Larnaca csapatát fogadja

Elérkezett az Európa-liga második csoportköre is, ahol az első fordulóban fantasztikus teljesítménnyel előrukkoló Ferencváros az AS Monaco csapatával csap majd össze idegenben.

Ha a saját bajnokságukban mutatott teljesítmény alapján kellene esélyest kiemelnünk, akkor egyértelműen a magyar csapat lenne az, mivel míg a franciák hét forduló alatt mindössze tizenegy ponttal a hetedik helyen állnak, addig a Fradi veretlenül vezeti hazája bajnokságát.

Azonban az európai porond sosem ilyen egyszerű. A csapatok jobban felszívják magukat, és mindenkiben ég a bizonyításvágy a mesterük és a szurkolók felé.

A kezdőcsapatokon nagy valószínűséggel egyik edző sem fog nagyot változtatni, hiszen mindkét fél számára igen fontos lenne a három pont megszerzése.

A magyar bajnoknál biztosan nem lép pályára az eltiltását töltő Civic, míg a franciáknál sérülés miatt Geubbels és Valland is otthonról nézheti a meccset.

Szintén ma játszik egymással a B csoport harmadik és negyedik helyezettje, a Dinamo Kijev és a Ciprusi AEK Larnaca együttese.

Az összecsapás házigazdája az ukrán csapat lesz, azonban a mérkőzést a krakkói Stadion MKS Cracoviában rendezik majd.

Az első fordulóban a kijevi csapat a török Fenerbahce, míg a ciprusiak a francia Rennes gárdájától szenvedtek 2-1-es vereséget, így mindkét fél számára nagyon fontos lenne a három egység megszerzése.

A ma esti mérkőzés esélyesének egyértelműen az ukránok számítanak, azonban a sok sérült játékos megnehezítheti az hazája bajnokságában mindössze a tizenegyedik helyet elfoglaló gárda dolgát.

Mircea Lucescu sérülés miatt biztosan nem számíthat ma Bushchanra, Kostevychre, Popovra, Shaparenkora, valamint Supryagára, továbbá kérdéses Kulach és Neshcheret játéka is.

A ciprusi bajnokságban szintén rosszul kezdő Larnacánál (három mérkőzésen egy győzelem) nem ilyen aggasztó a helyzet, ugyanis a zöld-sárgáknál mindössze a portugál csatár, Bruno Gama bajlódik sérüléssel.

További Európa-liga-mérkőzések:

Feyenoord – Sturm Graz

Midtjylland – Lazio

Olimpiakosz Pireusz – Freiburg

Qarabag – Nantes

Real Sociedad – Omonia Nicosia FC

Sheriff Tiraspol – Manchester United

Trabzonspor – Crvena Zvezda

AS Roma – Helsinki JK

Betis – Ludogorec

Bodo/Glimt – Zürich

Braga – Union Berlin

Rennes – Fenerbahce

Royal Union SG – Malmö

File József

Kárpátalja.ma