Kétezer fát ültettek el Nagydobronyban
Az akció megszervezését és kivitelezését a kistérség és az állami erdészet munkatársai közösen végezték.
Az akció megszervezését és kivitelezését a kistérség és az állami erdészet munkatársai közösen végezték.
A Tulipán Tanodában is jártak.
A foglalkozáson Molnár Attila biológus, főiskolai tanár vezetésével a
nagydobronyi iskolások az őszi levelek színanyagait vizsgálják.
A program szorosan kapcsolódott a korábbi, október elején tartott őszi tematikájú foglalkozáshoz.
A tárlat a vártemplom romjainak feltárása során előkerült leleteket mutatja be.
A szakmai ismeretek átadása mellett a néphagyományok megélése és továbbadása is fontos a tanintézmény vezetői számára.
A program célja, hogy az elsősök jobban megismerjék egymást, illetve a tanáraikat.
A hagyományokhoz híven az első osztályosokat a végzős tanulók kísérték osztálytermeikbe.
A nap folyamán tartalmas és színvonalas előadások hangzottak el.
Negyven iskoláskorú gyermek kárpátaljai és magyarországi oktatók segítségével csiszolhatta ének- és néptánctudását a tábor öt napja alatt.
End of content
End of content