Túrmezei Erzsébet: Ma!
A nap verse Túrmezei Erzsébet: Ma című költeménye.
A nap verse Túrmezei Erzsébet: Ma című költeménye.
Ez a jubileumi kiadvány magába foglalja a költőnő eredeti, valamint magyar nyelvre fordított verseit.
Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen.
Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetője bejelentette, hogy nem ismeri el egyetlen olyan körzet választási eredményét sem, ahol pártjának képviselőjét kizárták a versenyből.
Az új archeogenetikai, sőt, a régészeti kutatások alapján is, azok a korábbi elméletek, amelyek szerint őseink északról, a tajga, tundra vidékéről származnak, megdőlni látszanak.
Elsőre mindenkinek a fellegvár ugrik be Visegrád hallatán, ám ennél sokkal több látnivalót és programlehetőséget kínál ez a kedves kisváros a Dunakanyarban.
Itt van még mindig, ne legyünk szkeptikusak, vagy olyanok, akik mindenkinél jobban tudják, hogy ez csak a meg nem nevezhető, de tudjuk kik műve, mert mindenkinek csak addig nagy a szája, amíg fel nem kerül egy lélegeztető gépre.
A világbajnoki szezon két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.
A mauzóleumot 1990-ben a Vörös térrel és a Kremllel együtt az UNESCO felvette a Világörökség Listára.
Az FC Barcelona labdarúgóklubnál az új szezonban is Lionel Messi tölti be a csapatkapitányi tisztet.
End of content
End of content