Memorial

Memorial-ügy: Lengyelország fejezte ki a társaság megszüntetése miatt

 Aggodalmát fejezte ki keddi nyilatkozatában a lengyel külügyi tárca amiatt, hogy az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial  jogvédő társaság megszüntetéséről döntött.

A varsói külügyminisztérium „aggodalommal és csalódással” nyugtázta a történteket. A tárca honlapján elérhető nyilatkozatban az orosz civil társadalom „felbecsülhetetlen vívmányának” nevezték a Memorial munkaeredményeit.

Hálát fejeztek ki a jogvédő társaság azon kutatásaiért, amelyek során fény derült a sztálini időszak alatt a lengyelek ellen irányuló szovjet üldözések, köztük az 1940-ben elkövetett katyni mészárlás történetére.  

Az orosz legfelsőbb bíróság keddi döntése jelentősen korlátozza  majd az orosz állam totalitárius múltját vizsgáló kutatások lehetőségét, „nem képes azonban eltörölni az üldözések áldozatainak emlékezetét” – olvasható a dokumentumban.

Lengyelország határozottan ellenszegül  az emberi jogok megsértése minden formájának, ezen belül „a civil társadalommal, az ellenzékkel, a jogvédőkkel és a független médiával szembeni rendszerszintű üldözésnek” – hangsúlyozta a varsói külügyi tárca.

Andrzej Duda lengyel elnök pedig a Twitter közösségi fiókján azt írta: Lengyelország hálás a Memorialnak, amely éveken át hozzájárult a sok nemzet ellen, köztük a lengyelek ellen elkövetett szovjet bűntettek tisztázásához. A Memorialt „nem ok nélkül nevezik +Oroszország lelkiismeretének+, a lelkiismeretet pedig sem megfojtani, sem törvényen kívül helyezni nem lehet” – fogalmazott Duda.

A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság az egyik legrégebbi orosz nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban történt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik, a mai Oroszországban pedig számon tartja  a politikai foglyokat. Az ügyészek felrótták a Memorialnak, hogy szisztematikusan eltitkolta az idegen ügynöki tevékenységére vonatkozó információkat.

Forrás: MTI