42 éve jelent meg a walkman
A mai gyerekek már nem is tudják, hogy milyen izgalmas volt ez a kütyü.
A mai gyerekek már nem is tudják, hogy milyen izgalmas volt ez a kütyü.
A szakmai délután kötetlen beszélgetéssel zárult.
Meglepetés a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának előrehozott mérkőzésén.
A beoltottak száma elérte az 5,5 milliót. Szombattól nem kell maszk! – közölte a Facebook oldalán a magyar kormány.
Az endometriózisban szenvedők 80 százalékának azonban felszínes peritoneális megbetegedése van.
A hatóságok felszólították a helyieket, hogy csukják be házaik ablakait, ugyanis a helyszínen sűrű fekete füst szállt fel a levegőbe.
Erről Viktor Ljasko egészségügyi miniszter nyilatkozta.
Az EU keleti partnerség programja 2009-ben indult.
A tervek szerint évente 100-150 ezer konténer kapacitású forgalom érkezhet 2023-tól a magyar-ukrán határátkelőre és annak átrakókörzetbe.
Az emlékszoba az eredeti tervek szerint 2020-ban nyílt volna meg.
End of content
End of content