Budapesten tárgyalt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke
A tárgyaláson a kisebbségvédelmi kérdések is szóba kerültek.
A tárgyaláson a kisebbségvédelmi kérdések is szóba kerültek.
Az 5 ország 1 folyó kezdeményezés a Tisza vizének megtisztítására összpontosít.
Egyre több koronavírus elleni vakcina érkezik Ukrajnába.
Az eseményt a Kárpátaljai KultúrKaraván és a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület szervezte.
A nap verse.
A fegyvereket egy járműben elrejtve próbálták Ukrajnába szállítani.
Magyarországon ezentúl a betegségben szenvedő kisgyermekek állami támogatást kaphatnak a nagyjából 700 millió forintos kezelésre.
Március óta 63-ról 67 százalékra nőtt Putyin népszerűsége.
Dmitri Prataszevics elmondta: nem tudnak meggyőződni fiuk egészségi állapotáról, féltik életét, azt sem tudják, a hatóságok hol tartják fogva őt.
End of content
End of content