Felhangolva: az Ullie együttes
A zenekar fél éve alakult.
A zenekar fél éve alakult.
A dánok a spanyolokat, a svédek pedig a franciákat múlták felül az elődöntőben.
12 évig tartó regnálása alatt hozott világégést, soha nem látott diktatúrát és a történelemben példátlan szervezettséggel végrehajtott, szisztematikus népirtást.
Péntek éjféltől a külföldi állampolgárok a döntés visszavonásáig csak rendkívül indokolt esetben léphetnek be az országba.
Giovanni Grasso az újságíróknak bejelentette, az államfő az esti órákban magához kérette Roberto Ficót.
A fekete nadálytő, ez a szerényen szép vadvirág a növényvilág egyik elismert doktora.
Az AstraZeneca a harmadik oltóanyag, amely az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség szerint hatékony a SARS-CoV-2 koronavírus ellen
2021 januárjában közel 57 000 tankönyv és munkafüzet érkezett Kárpátaljára a helyi magyar iskolák részére.
A dollárral szemben erősödik az ukrán valuta hétfőn.
A Nyomozó Bizottság (SZK) távollétében azzal vádolta meg Leonyid Volkovot, a Navalnijt támogató regionális közösségek vezetőjét, hogy információs hálózatok segítségével fiatalkorúakat biztatott fel a részvételre.
End of content
End of content