Szerbia egy héten belül olthat a kínai vakcinával
Összesen egymillió dózis érkezett szombaton a belgrádi repülőtérre a kínai vakcinagyártó, a Sinopharm koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagából.
Összesen egymillió dózis érkezett szombaton a belgrádi repülőtérre a kínai vakcinagyártó, a Sinopharm koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagából.
Évről évre nő a Föld népessége, fejlődik a gazdaság és rohamléptékben a technológia is.
Vidékünk egyik legkedveltebb téli üdülőhelye az ökörmezői járási Fülöpfalva (Pilipec) és környéke, melyet ezen a hétvégén is rengetegen kerestek fel.
A német labdarúgó Bundesliga 16. fordulójában az RB Leipzig 2:2-es döntetlent játszott a Wolfsburg otthonában, így a lipcseiek most sem tudtak a tabella élére állni.
Elsüllyedt vasárnap egy palaui felségjelzésű teherhajó a Fekete-tengeren, a török Bartin tartomány partjainál, Inkumu falu közelében.
Finnországban a kormány felháborodásának adott hangot az akadozó vakcina-szállítmányok miatt.
A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.
Ukrajnában egyelőre nem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése, vasárnapra is csaknem hatezer új fertőzöttet jegyeztek fel, és ismét több mint kétezren kerültek kórházba.
Lackfi János és a Fugato Orchestra verses koncertjével ünneplik a magyar kultúra napját január 22-én Pécsen.
A hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, mert emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak.
End of content
End of content