Négy között a magyarok
A magyar férfi vízilabda-válogatott elődöntős a sanghaji vizes világbajnokságon, miután az Egyesült Államok elleni negyeddöntőben kiélezett csatában nyert minimális különbséggel.
A magyar férfi vízilabda-válogatott elődöntős a sanghaji vizes világbajnokságon, miután az Egyesült Államok elleni negyeddöntőben kiélezett csatában nyert minimális különbséggel.
A moldáv parlament első olvasatban elfogadta azt a törvényjavaslatot, ami megnehezíti a külföldi állampolgárok számára a beutazást az országba.
Az Ukrajnai Külügyminisztérium vezetője, Konstantin Hriscsenko a „New Europe” kiadványnak nyilatkozva leszögezte, hogy Ukrajna erősebbé teszi majd az Európai Uniót.
Június folyamán az ukrajnai államadósság összege 2,5 milliárd dollárral növekedett.
Július 16-án elrajtolt az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság. A pontvadászatban szereplő egyetlen Kárpátaljai csapat a Hoverla–Zakarpattya idén is a feljutást tűzte ki célul maga elé. Ehhez először a Zirka Kirovograd otthonában kellett bizonyítani Olekszandr Szevidov fiainak.
2011. július 14-17 között megrendeztük Bustyaházán a II. Katolikus Ifjúsági Nagytábort. A tábor lelkivezetője, előadója Ft. Béres István sislóci plébániai kormányzó volt.
Saján fölött három hegycsúcs tornyosul az ég felé. A hegyekből eredő patak kristálytiszta vizének csordogálása mintha a régi idők legendáját akarná elmesélni.
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban immár a 2. forduló küzdelmeit rendezték meg. A címvédő Sahtar ebben a fordulóban a kisebbik donyecki csapattal a Metalurggal mérte össze tudását.
A Nyíregyházi Főiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kara, pótfelvételi eljárás keretében felvételt hirdet a 2011/2012. tanévre gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakra.
Az Ungvári Városi Tanács EU-s források terhére tervezi a helyi tűzoltók felszerelésének bővítését – olvashatjuk a Zakarpattya online oldalán közreadott tájékoztatóban.
End of content
End of content