Tíz tény Assisi Szent Ferencről
Assisi Szent Ferencről már életében legendák születtek, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg.
Assisi Szent Ferencről már életében legendák születtek, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg.
Brenner Jánost 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjszakán, kegyetlen módon meggyilkoltak.
A háromágú vaskereszt 38 méteres magasságba kerül.
Luca a magyar népi hiedelemvilág kedvelt alakja.
A legkisebbek népi játékokat játszottak, az iskolás gyerekek kézműves foglalkozáson próbálhatták ki magukat, az ifjúság pedig egy közös játékban vehetett részt.
Krisztus születésének várása a görögkatolikus hagyományban.
Idén is korlátozott lesz azoknak a hívőknek a lélekszáma, akik részt vehetnek a Szent Péter-bazilikában celebrált liturgiákon.
Az előadás központi témája a jelenlegi nyugati kultúra és társadalom, s annak veszélyei bemutatása volt.
„Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (Jer 3,25-26)
Az ünnepség nyolc napig tart összesen.
End of content
End of content