Erdő Péter: a feltámadt Krisztus távlatot ad kiszolgáltatottnak tűnő életünknek
Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a feltámadt Krisztus más távlatot ad az életünknek
Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a feltámadt Krisztus más távlatot ad az életünknek
A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján keresztelik meg a felnőtt korukban megtérteket.
Az idei húsvét talán jobban is hasonlít az elsőhöz, hiszen akkor is féltek a tanítványok, ők is elvesztették azt, akit szerettek.
A bíboros fontosnak nevezte, hogy idén húsvétkor is „tudjunk hálát adni Istennek”, aki örökké szeret és a bajban sem hagy magunkra minket.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények.
„Jó pásztornak lenni, tanítónak, mindenki iránti szolgálattal”, ahogyan Jézus is tette – összegezte a papi szolgálatot Ferenc pápa.
A húsvéti szent háromnapon emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.
Isten a legjobbat akarja kihozni belőled!
Ne azt kérdezd az Úrtól, hogy „meddig tartasz még bizonytalanságban” (Jn 10,24), hanem magadat vizsgáld meg, te hogyan tekintesz Jézusra.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség hívei minden év nagyböjtjén szerdánként és péntekenként járnak keresztutat.
End of content
End of content