Görögkatolikus templombúcsút tartottak Nagyborzsován

Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én tartotta templombúcsúját a Nagyborzsovai Görögkatolikus Egyházközség, mely jelenleg Mezőgecse filiájaként működik.

A közel 150 fős közösség templomát 1946-ban építették, s az Istenszülő elszenderedése és mennybevitele titulust kapta.

Az idei templombúcsú szent liturgiáján a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület meghívott papsága, valamint a helyi és a szomszédos települések hívei vettek részt.

Szentbeszédet Demkó Ferenc, a kerület helynöke mondott.

Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy azok az ősök, akik egykor a nagyborzsovai templomot emelték, az Istenszülő Szűz Máriának ajánlották fel azt. Az ő segítségét kérték, belé helyezték reményüket.

Az egyházközség idei búcsújának fényét emelte, hogy ezen az ünnepen vehette először magához az Oltáriszentséget öt hittanos gyermek, akiket Iván Gábor áldozópap készített fel az elsőáldozásra.

A szent liturgia végén körmenetet tartottak, majd miroválással és agapéval ért véget a búcsú.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma