KRISZ hetet szerveztek Péterfalván

Egy évnyi kihagyás után újra megrendezhette legnépszerűbb táborát a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). A KRISZ hétnek a Péterfalvai Református Líceum adott otthont.

Sipos József, a KRISZ elnöke elmondta, nagy igény mutatkozott a tábor megszervezésére, a fiatalok a koronavírus-járvány miatti bezártság után nagyon vágytak már a közösségre. Közel 90 fiatal érkezett a táborba, akik az Értékek témakörében hallgathatnak előadásokat, áhítatokat. Az előadások során megismerkedhettek a pénz, az önkéntesség, a család és az élet mint érték fogalmával, valamint ezek megélésével a keresztyén életben.  Az esti evangelizációt Baksa Zsolt lelkipásztor tartotta. A fiatalok csoportbeszélgetések alkalmával mélyíthették el gondolataikat az előadások és áhítatok témáival kapcsolatban.

A szervezők odafigyeltek arra, hogy a lelki feltöltődés mellett tartalmas szórakozató programokat is szervezzenek a táborlakóknak, így a hét folyamán lehetőség volt kipróbálni a helyi vidámpark elemeit, paintballozni, buborékfocizni, túrázni, a Nagydobronyi Társasjáték Klub jóvoltából pedig társasjáték délutánt szerveztek a fiataloknak.

A fiatalok testileg és lelkileg feltöltődve, hitükben elmélyülve térhettek haza, bízva a miharamabbi viszontlátásban.

Horváth Gabriella
Kárpátalja.ma