Kuleba: Ukrajna nem támadta meg Donyecket, sem Luhanszkot
Kuleba egy másik Twitter-bejegyzésében cáfolta azokat a – szavai szerint – álhíreket, amelyeket Oroszország terjeszt.
Kuleba egy másik Twitter-bejegyzésében cáfolta azokat a – szavai szerint – álhíreket, amelyeket Oroszország terjeszt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt hétfőn közölte.
Magyarország célja és nemzetbiztonsági érdeke a béke hosszú távú megőrzése.
A hatóságok szerint a szakadár területeken a sajtó a helyi közigazgatási vezetéstől kapott belső utasítások alapján tudósítanak.
Mindegyik fél „kötéltáncot” jár.
A kormányfő Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel találkozott Lendván február 21-én.
Babják Zoltán polgármester a művelődési ház felújításának bejelentése után nyilatkozott szerkesztőségünknek.
Borrel szerint diplomáciai megoldást kell találni a háború elkerülésére.
A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be.
A feszültséget szító provokációnak minősítette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az orosz inváziót jósolgató nyilatkozatokat.
End of content
End of content