Nézőpont

  • Fakti: „Kárpátalján ukrán helyett magyarul fognak beszélni”

    A Legfelsőbb Tanács által a közelmúltban elfogadott, de az államfő által még alá nem írt új nyelvtörvény kapcsán arról közölt riportot minap az ICTV tévécsatorna Fakti című hírműsora a fenti címmel, „hogyan változtathatja meg az életet ez a dokumentum azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbségek nyelve máris széles körben használt”.

  • Molnár János gondolatai

    Minden embernek az életében vannak adottságok, amelyekkel erre a világra születik. Ilyen adottságok például a család, amelybe beleszületik, a szülőhaza melyhez ragaszkodik, és ragaszkodnia kell. Ezeket az adottságokat nyugodtan nevezhetjük Isten által adott ajándékoknak is. Ezek között kiemelt helyet foglal el minden ember életében az anyanyelv, mely iránt különös szeretetet érez minden ember. Hiszen az…

  • Kárpátalján „ritkítják” az erdőket

    A Nagybereznai Sztánék kisközség jól látható a patakófalui országútról, úgy tűnik, hogy csak egy lépésnyire van onnan. De ha gyalog megyünk, azért van mit menni: először át kell jutni egy hegyi patakon, azután pedig egy hosszú út vezet az ötéves kis bükk-, kőris-, juhar-, platán-, fenyő- és gesztenyefa csemetéken át. A sűrű szederbokrok miatt nagyon…

  • Vízzel a rák ellen?

    Egy korábbi orvostudományi hipotézis szerint a rákbetegség megelőzésében, illetve gyógyításában, valamint az emberi szervezet immunitásának erősítésében igen eredményes lehet, ha a páciens – illetve az egyszerű fogyasztó – csökkentett deutériumtartalmú vizet fogyaszt. A kutatók az elméleteket később a gyakorlatba is átültették: piacra került ez a víz, azonban az eredményekről a vélemények megoszlanak.

  • A vég még csak most kezdődik

    A Földön eddig mintegy 1,75 millió fajt írtak le, a legújabb becslések szerint azonban tényleges számuk akár a tízmilliót is elérheti. A többség tehát még felfedezésre vár – sokan azonban ezt nem fogják megérni, mivel már kipusztultak, vagy kipusztulás szélén állnak.

  • Timosenko szimulál?

    Fel nem használt gyógyszereket találtak a takarítás során abban a kórházban, ahol a gyógykezelését folytató Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök fekszik.

End of content

End of content