A Minaji FC hazai pályán, a Munkácsi MFA idegenben győzött
A harmadosztályban szereplő Munkács Futball Akadémia (MFA) a hazai győzelme után első idegenbeli mérkőzésén is nyerni tudott.
A harmadosztályban szereplő Munkács Futball Akadémia (MFA) a hazai győzelme után első idegenbeli mérkőzésén is nyerni tudott.
Ukrán közéleti személyiségek az amerikai elnökhöz fordultak az Északi Áramlat-2 ügyében.
Krisztus nem keresztényekké akar formálni bennünket, hanem emberekké.
Egy személy meghalt, többen megsérültek.
A magyar női vízilabda-válogatott Japánt, míg a férfiak az USA-t iskolázták le, így bebiztosították helyüket a negyeddöntőben.
Kárpátalján a koronavírusos betegek 82,1%-a, Hmelnickij megyében pedig 86,4%-a igényelt orvosi ellátást.
Szvitolina az első ukrán teniszező, aki egyesben elődöntőbe tudott kerülni.
Zivatarok idején a szélerősség elérheti a 15-20 km/h-t.
A 65 éves kőrösmezői férfinak július 10-én veszett nyoma az áradás következtében.
Hungaroringvasárnap.
End of content
End of content