A Duna Arénában búcsúzik Cseh László

Szerző: | 2021.10.05., 19:49 | Sport

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Duna Arénában, az úszó világkupán zárja le fantasztikus pályafutását a négyszeres olimpiai ezüst- és háromszoros bronzérmes Cseh László.

A szövetség emlékeztetett, hogy a tokiói játékok után visszavonuló klasszis pénteken abban a medencében köszön el, ahol pályafutása utolsó, 71. érmét szerezte világversenyen. A 2017-es világbajnokságon megszerzett ezüstjével egyszersmind egy aligha megdönthető rekordot állított fel: az volt egymás után a nyolcadik nagypályás vb, amelyiken dobogóra állhatott.

A tervek szerint Cseh László még – versenyen kívül – egy 100 méter vegyes erejéig medencébe ugrik, majd nem sokkal később a Duna Aréna előtt a rajongók is találkozhatnak a világ- és Európa-bajnok úszóval.

A csütörtöktől szombatig tartó viadal nyitónapján a világjárvány leküzdésében, az élet normalizálásában elévülhetetlen szerepet játszók, a frontvonalban dolgozók veszik birtokba a Duna Aréna medencéjét egy váltóverseny erejéig. Három, orvosokból és nővérekből álló staféta mellett a rendvédelmi dolgozók és a tanárok csapata is vízbe száll, továbbá három, ismert zenészekből álló kvartett is.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This