Egyetlen kivétellel sárga zónában vannak a megyék Ukrajnában
A friss felosztásban ismételten egy megye sem került vörös, sem pedig zöld övezetbe.
A friss felosztásban ismételten egy megye sem került vörös, sem pedig zöld övezetbe.
Ismeretlen tettesek garázdálkodtak péntek éjjel Beregszász terén.
A fővárosban a politikus pártfogói és ellenzéke között összecsapások is voltak.
A korábban hozott szankciós rendelkezés határideje a mostaniban érintettekkel szemben ebben a hónapban lejár.
A 75-84 éves beoltott korosztályban 91 százalékkal csökkent a kórházba kerülés kockázata, a 85 éves vagy idősebbek esetében 81 százalékkal.
Szignifikáns összefüggés azonban nem mutatkozott a vitaminszint és a fertőződés kockázata között.
Szabó Szebasztián aranyérmet nyert pénteken 50 méter pillangón a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
Az abszolút idei vagyonrekorder az ukrajnai születésű olaj-, zene- és médiamágnás, Sir Leonard Blavatnik.
A dollárral szemben 1 kopijkával, az euróval ellenben 4 kopijkával erősödik a hrivnya árfolyama.
Korábban hét év szabadságvesztésre ítéltek egy 2014-ben lelőtt katonai repülőgép félszáz halálos áldozatot követelő tragédiája miatt.
End of content
End of content