Ma van a környezetvédelem világnapja!
A 2021-es környezetvédelmi világnap házigazdája Pakisztán lett, témája pedig az „Ökoszisztéma helyreállítása”.
A 2021-es környezetvédelmi világnap házigazdája Pakisztán lett, témája pedig az „Ökoszisztéma helyreállítása”.
A magyarság egységes nemzetté vált az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának köszönhetően – mondta a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.
A járókelők egy vélhetően megkínzott macska tetemére bukkantak. Az állatnak eltörték a lábát, és kiszúrták a szemét.
Az ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 25. fordulójában bebiztosította a másodosztályba való feljutást az Ungvári FC együttese.
Ljasko tájékoztatása szerint augusztus 31-ig az elektronikus beteglapok alkalmazásának egy átmeneti modellje működik majd.
Leclerc pályafutása során kilencedik alkalommal indulhat az élről, idén a legutóbbi, monacói verseny után másodszor.
Két új TruCam II sebességmérő eszközt kapott a kárpátaljai járőrrendészeti osztály.
Az oltakozni vágyók már hajnali öt órakor elkezdték a sorban állást.
A Ferencváros 14:12-re győzte le az olasz Bresciát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.
A csempészett cigarettát a Kijev–Bécs nemzetközi személyvonaton próbálták Magyarországra juttatni.
End of content
End of content