Hosszú sorokban várakoztak az oltásra Kijevben

Ukrajnában kis mértékben tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombatra kevesebb mint kétezer új beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma is ismét száz alatti volt.

A legtöbb új beteget, 497-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta mostanáig 1 177 371-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltás első, 145 792-en a második dózisát is. Pénteken 57 440 embert oltottak be az országban.

Szombaton tömeges oltóközpontok nyíltak meg Kijevben, valamint a nyugati országrészben, Lvivben (Lemberg), Ternopilban és Rivnében, a dél-ukrajnai Odesszában, továbbá a keleti országrészben lévő Poltavában. Ezeken a helyeken azok kaphatnak védőoltást, akik előzőleg feliratkoztak a „Gyija” elnevezésű internetes várólistára, és – az előző hétvégéhez hasonlóan – a kínai gyártású Coronavac vakcinát vehetik fel az itt oltásra jelentkezők. A múlt hétvégén oltottak be először próbajelleggel jelentkezőket három városban, Kijevben, Lvivben és Odesszában. A tervek szerint ezen a hétvégén már tíz városban lesznek ilyen tömeges oltóközpontok sport- illetve kulturális létesítményekben.

Az UNIAN hírügynökség helyszíni beszámolója szerint Kijevben, a Nemzetközi Kiállítási Központban létesített oltóközpontnál szombat délelőtt hosszú sorban várakoztak oltásra, az elsők már hajnali öt órakor elkezdték a sorban állást.

Forrás: mti.hu