Női kézilabda: hat év után fosztotta meg trónjától az FTC az ETO-t
A Ferencváros magabiztos és lehengerlő játékkal, 35:21-re legyőzte hazai környezetben az MTK-t a női kézilabda NB I-ben.
A Ferencváros magabiztos és lehengerlő játékkal, 35:21-re legyőzte hazai környezetben az MTK-t a női kézilabda NB I-ben.
Denisz Smihal miniszterelnök szerint az ukrán állampolgárok fizetése 20%-kal nőtt az év folyamán.
Lelkinapot szervezett a beregszászi Szent Anna Karitász május 28-án a helyi és környékbeli hívek számára.
Az idős férfi eltűnésekor kék kabátot, szürke nadrágot és fehér sapkát viselt.
Az egyórás eseményen a tizenhat tanuló saját maga választhatta ki a kedvenc klasszikus zeneművet, melyet előadott.
A mesterkurzus a Kreatív Európa program Zenehíd projekt keretében valósult meg.
A központban azokat oltják be, akik előzőleg feliratkoztak a „Gyija” elnevezésű internetes várólistára, így telefonon tudják előre értesíteni őket.
Elsőfokú (sárga) riasztást adtak ki megyénkre.
A fiatal férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, életét azonban már nem sikerült megmenteni.
2021-ben is harangozással és imával emlékezzünk a trianoni békediktátum évfordulójára.
End of content
End of content