Smihal Denisz

Smihal: az ukrán gazdaság elkezdett talpra állni a járvány okozta válság után

Denisz Smihal miniszterelnök szerint az ukrán állampolgárok fizetése 20%-kal nőtt az év folyamán – közölte az UNIAN hírügynökség a miniszterelnök Facebook-bejegyzésére hivatkozva május 29-én.

„2021 az az év, amikor meg kell alapozni az ukrán gazdaság növekedését a következő évekre. Az év első négy hónapjában pozitív tendenciát rögzítettünk, amely azt mutatja, hogy az ukrán gazdaság kezd helyreállni a koronavírus-járvány okozta válságból” – írja a miniszterelnök.

Smihal szerint az ipari növekedés áprilisban 13%-kal gyorsult az egy évvel ezelőtti helyzethez képest. A legnagyobb növekedés a vegyiparban és a bútorgyártásban figyelhető meg.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a fogyasztói hangulat is megnőtt, ami szerinte összefüggésben van az átlagkereset növekedésével. Az ukránok átlagos fizetése 2021. áprilisában 30%-kal magasabb volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ha figyelembe vesszük az emelkedő árakat, akkor a bérek az idei évben 20%-kal nőttek.

„Az ukrán termékek exportja az idei év első negyedében csaknem 20%-kal nőtt. Az ukrán áruk fő piaca Kína (a teljes export 14,2%-a), Lengyelország (7,6%) és Törökország (6,4%). A közelmúltban pedig nyolc új piac nyílt, többek között Afrikában és Dél-Amerikában.

A miniszterelnök elmondása szerint az ukrán vállalkozások idei pénzügyi eredményei az elmúlt 5 év legjobbjai közé sorolhatók.

Kárpátalja.ma