Csapadékmentes lesz a következő két nap
Csütörtökön és pénteken felhős lesz az ég, de csapadék nem várható.
Csütörtökön és pénteken felhős lesz az ég, de csapadék nem várható.
Egy 65 éves ölyvösi (Vilhovka) férfit ütött el egy 37 alsókaraszlói (Zariccsa) lakos a Skoda Octaviájával.
Holnap a hrivnya árfolyama az euróval és a dollárral szemben is erősödni fog az előző napi álláshoz képest.
Az első Fradi-gólt 1995 óta a Bajnokok Ligájában a munkácsi születésű Igor Haratyin lőtte, a Tokmac Nguen lerántása után jogosan megítélt büntetőből.
A Volkswagen sofőrje és 51 éves felesége szörnyethaltak.
A Beregszászi járásban egyedülálló módon a Kaszonyi Arany János Líceum több épületből áll, melyek mindegyikét teljeskörűen felújították a Bázisiskola Program keretében.
Az ide Golden Boy kiírásban Szoboszlai a legjobb húsz közé jutott, ahol olyan nevekkel verseng majd a díjért, mint Jadon Sancho, Eduardo Camavinga, Ansu Fati vagy éppen Vinícius JR.
Fokozott rendőri jelenlétre számíthatunk Kárpátalján október 21. és november 1. között a hétvégi helyhatósági választások miatt.
A határátkelő október 22-től, reggel 7 és este 19 óra között lesz nyitva.
A szakértő szerint a kórházak telítettsége miatt elengedhetetlen a tavaszi időszakhoz hasonló karanténintézkedések bevezetése.
End of content
End of content