Ukrajna magyarországi nagykövetével találkozott Csernicskó István
A találkozón megvitatták az oktatási reform kérdéseit és a tanintézmény betöltött szerepét ebben a folyamatban, valamint szó esett a lehetséges közös projektek megvalósításáról is.
A találkozón megvitatták az oktatási reform kérdéseit és a tanintézmény betöltött szerepét ebben a folyamatban, valamint szó esett a lehetséges közös projektek megvalósításáról is.
Sikeresen vette harmadik akadályát is a Bajnokok Ligája selejtezőkörében a magyar bajnok Ferencváros csapata és az ukrán bajnoki ezüstérmes Dinamo Kijev.
Ennek célja, hogy a településen belül elkerüljék a nagy tömegeket és a kígyózó sor miatt kialakult dugókat.
Ősszel sem kell lemondanunk a friss fűszerekről és a gyógynövényekről. Nagyon sok ugyanis cserépbe is átültethető közülük.
A zöld-fehérek a BL csoportkörbe jutásért az azeri Qarabag és a norvég Molde összecsapásának győztesével találkoznak, az a párharc már két mérkőzésen dől el.
Arra kérik a határt átlépni szándékozókat, hogy amennyiben nem csupán Magyarországon keresztül vitelezhető ki az utazás, azok most lehetőségükhöz mérten ne terheljék az ukrán-magyar határátkelőket.
Videofelvételen Ilosva, ahogyan még talán nem láthattuk.
A hűvös idő szeptember 20-22-ig maradhat, de szeptember 23-a és 25-e között újra melegre számíthatunk.
A közlemény szerint a 91 éves egyházi vezető jól van, elhagyta a kórházat, jelenleg már saját kijevi rezidenciáján tartózkodik, és hamarosan újra szertartásokat is fog tartani.
Umanba már korábban érkeztek haszidok néhány ezren a zsidó újév apropójából, a szokottnál jóval kevesebb résztvevővel, de megtartják idén is az ünnepséget.
End of content
End of content