A Rákóczi-díjas Milován Sándor ünnepi beszéde
A hagyományokhoz híven idén is kiosztották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által alapított Rákóczi-díjakat, melyeket minden évben a főiskola tanévnyitó ünnepségén adnak át.
A hagyományokhoz híven idén is kiosztották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által alapított Rákóczi-díjakat, melyeket minden évben a főiskola tanévnyitó ünnepségén adnak át.
Kárpátaljai katona vesztette életét a terrorellenes műveletek helyszínén – tudatta a pmg.ua hírportál október 2-án.
A szegedi kutatók a természetet másolva próbálnak CO2-ből napenergiával üzemanyagot készíteni.
A sporteseményt szombaton, október elsején tartották.
Térképeket, lőszereket, gránátvetőket találtak egy húszéves munkanélküli nő lakásán, aki azzal magyarázta az esetet, hogy albérlők laktak ott – tudatta a mukachevo.net szeptember 30-án.
„Javítási-szerelési szolgáltatások nyújtásával szeretnék foglalkozni.
Virrasszatok és imádkozzatok! Gondolatok az imádságról Kárpát-medencei református püspököktől.
Négyen utaztak abban a teherautóban, amelyben illegálisan kivágott farönköket szállítottak, s amely szeptember 30-án az esti órákban szenvedett balesetet a Técsői járásban – adta hírül a pmg.ua hírportál a Técsői Járási Rendőrkapitányság kommunikációs osztályának közleményére hivatkozva.
„Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt, akár utcaseprők, akár miniszterek.” (Kosztolányi Dezső: Intés az öregebbek tiszteletére)
Ebben a termesztési idényben egy, a számunkra újnak mondható kórokozó ütötte fel a fejét a hajtatólétesítményekben a paprika levelein: nyár közepén barnás foltok lepték el egyes termesztők növényállományát.
End of content
End of content