Ukrajna betiltotta a magyar húsimportot
Rovarok által terjesztett vírusfertőzés támadja meg az állatokat.
Rovarok által terjesztett vírusfertőzés támadja meg az állatokat.
Szombaton este az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatásának második fordulójában Gyurcsik Tibor, Veress Mónika, a Király testvérek és nézők szavazatai alapján a Fábián Juli&The Zoohacker jutott tovább.
1) Az új felsőoktatási törvény értelmében a kárpátaljai jelentkezők körében is több népszerű szaknál 2012-ben kevés állami ösztöndíjas helyet állapítottak meg. Ebből kifolyólag, több szakot sem hirdettek meg állami ösztöndíjas formában. Az elsődlegesen érintett képzési területek a következők:
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége hétfőn nyilatkozatot tett közzé, amelyben tiltakozik Kulin Zoltánnak, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság első vezérigazgató-helyettesének tisztségéből történt leváltása ellen.
A skót Sir Alex Ferguson áll az első helyén annak a listának, amelyet hétfőn tett közzé a 21. század edzőinek jelenlegi sorrendjéről a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
Beregrákos lakói félelemmel mernek csat átkelni az úton. A falu főútja ugyanis a Kijev-Csap autópálya egyik szakasza.
Egy párizsi bíróság csütörtökön első fokon 600 000 euró pénzbírságra ítélte a franciaországi Szcientológiai Egyházat „bűnszövetkezésben elkövetett csalás” bűntette miatt.
Mintegy 200 kamion ragadt a Kijev-Csap autópálya kárpátaljai útszakaszán, valamit további 27 még a hágó előtt állt le.
Bolygónk minden évben nagyjából 50 ezer tonnát veszít tömegéből.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem turisztikai karának diákjai különböző idegennyevlű városnézéseket tartanak a foci EB alatt a szurkolóknak Unváron.
End of content
End of content