Kárpátalján 30 kilométeres hegyi utat építenek

Kárpátalján a múlt év folyamán felére csökkent az erdészetek száma, mivel két erdészetet újraszervezés céljából a többi működő erdészethez csatoltak.

Ez lehetőséget teremtett arra, hogy körülbelül egy millió hrivnyát spóroljanak évente (egy erdészet legfeljebb félmilliót spórolhat), mondta egy tájékoztatón Igor Fizik, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal erdészeti és vadászati osztályának vezetője.

A megyében jelenleg közel 100 erdészet működik.

Ezenkívül Igor Fizik elmondta, hogy 2011-ben saját költségen 14 kilométer utat építettek, ami összesen 2,5 millióba került. Ebben az évben 30 kilométer út építését tervezik, de csak abban az esetben, ha állami segítséget is kapnak.

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →