Lopott gépkocsit találtak a határ mentén
A rendőrök Barabás külterületén, egy földúton igazoltatták a lopott gépkocsival közlekedő ukrán férfit.
A rendőrök Barabás külterületén, egy földúton igazoltatták a lopott gépkocsival közlekedő ukrán férfit.
Önkénteseket vár súlyos és krónikus megbetegedéssel küzdő gyermekek számára szervezett nyári táboraiba a Bátor Tábor Alapítvány – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Három tonna, 88 millió forint értékű csempészett vízipipadohányt semmisített meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyíregyházán csütörtökön.
Mintegy hatvan kárpátaljai művész festményét és grafikáját mutatja be az a Magyarság Házában nyílt, Évszázados múltú, magyar gyökerű kárpátaljai festőművészet című csoportos kiállítás, amelynek képeit a Kárpátaljáért Felelős Kormánybiztosság vásárolta meg 50 ezer euró (15,6 millió forint) értékben az alkotóktól.
A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban december 5-én megtartotta évi második rendes közgyűlését. Köszöntőjében dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár méltatta a kormányzat és az MMA együttműködését, ezután előterjesztéseket fogadott el a közgyűlés a köztestület munkájáról, valamint az alapszabály módosításáról.
Magyarország amellett van, hogy Ukrajna erős, stabil, békés és egységes állam legyen, szoros kapcsolatban az Európai Unióval – hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter üdvözlőlevelében, amelyet ukrán kollégájának írt abból az alkalomból, hogy Magyarország és Ukrajna 25 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat.
Elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, énekes, szövegíró, grafikus. A művészt, aki az elmúlt több mint három évtizedben szólóban, a Rolls Frakcióval, a Bikinivel és az Átmeneti Kabáttal is dolgozott, vasárnap hajnalban súlyos betegség után, 60. életévében érte a halál.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) idén karácsonykor is ünnepi programokkal és ajándékokkal vár 2300 magyarországi és határon túli, rossz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű, rászoruló gyermeket.
Tíz kategóriában 14. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott gálaesten december 2-án.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel további egy évig, azaz jövő év végéig lehet fizetni – közölte a jegybank az MTI-vel.
End of content
End of content