A nap verse: Balogh Balázs: Töprengés a sínpárról
Mondják:a sínpártalálkozik a végtelenben.
Mondják:a sínpártalálkozik a végtelenben.
A premiert a tervek szerint a színház 67. évadjának záró előadásaként július 21-én tartják.
Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját művészeti rektorhelyettessé nevezte ki a Kaposvári Egyetem, a tanszékvezetői poszt pedig Csáki Judit kritikus távozásával megszűnik – közölte a színház.hu.
Az ungvári vár kertjében található egy szobor, mely Héraklészt ábrázolja, amint a lernéi hüdrával küzd.
A napokban Viktor Janukovics ukrán köztársasági elnök aláírt egy felhatalmazást, melyben megbízta Mikola Azarov miniszterelnököt, hogy készítse el és terjessze a parlament elé az ukrán állami kitüntetésekről szóló törvény módosításának javaslatát, a Bohdan Sztupka-díj létrehozásának tervét.
Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjével pénteken kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, amely augusztus 20-ig tart.
Június 27-én különleges élményben volt részük azoknak a fiataloknak, akik a Ráti Sion Missziós Központban vettek részt ifjúsági táborhetünkön. Ugyanis a KMKSZ jóvoltából az esti órákban megérkezett hozzánk a Kokas Banda, akik koncertjükkel megismertették velünk a különböző vidékek magyar népzenei örökségét.
Viski Népzenei és Néptánc Tábort rendezetek – immár negyedik alkalommal – június 26-30. között a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség, a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Visk Jótékonysági Alapítvány támogatásával.
Olyan vagy nekem, mint a nap,meleg kezeddel keltesz hajnalonként.
A kárpátaljai magyar nyelvterület egyik „végvárának” számító Beregújfaluban igen aktív KMKSZ-alapszervezet működik, mely a magyar nemzeti hagyományok ápolása és a magyar nyelv megőrzése mellett igen tevékeny a rendezvényszervezésben is.
End of content
End of content