Elhunyt Sas József
A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.
A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.
Lackfi János és a Fugato Orchestra verses koncertjével ünneplik a magyar kultúra napját január 22-én Pécsen.
1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, „a nagy palóc”.
A magyar kultúra napjának előestéjén, január 21-én Kodály, Liszt és Bartók kompozícióit hallhatja a közönség.
Bajtay Ferenc kecskeméti fotóművész munkásságából emeli ki a jelentősebb felvételeket a Kecskeméti Katona József Múzeum legújabb virtuális kiállítása.
Februárban, a Cziffra Fesztivállal indulnak a Cziffra György-emlékév programjai, az első eseményeket online rendezik.
Az író elnyerte a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, valamint 2004-ben írt Tiberius című színdarabjával a Nemzeti Színház drámaíró pályázatának II. helyezését.
A kötet Baleczky Emil – nyelvész, költő, tanár című nemzetközi tudományos szemináriumon elhangzott előadások anyagát tartalmazza.
Elhunyt Michael Apted, A világ nem elég című James Bond-film és az Up című dokumentumfilmsorozat brit rendezője.
…ki hogy van vele, de minden év eleje olyan semmi.
End of content
End of content