Magyarországi támogatásból újult meg az ungvári színház színpadtechnikája

A Kárpátaljai Megyei Állami Ukrán Zenés-Drámai Színház teljes színpadtechnikáját felújították a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával. A közel 200 millió forintos fejlesztés a Kárpátaljai Kultúrkaraván elnevezésű program keretében valósult meg. Az ünnepélyes átadást április 15-én tartották az ungvári színházban.

Buhajla József ungvári főkonzul emlékeztetett rá, hogy egy éve állapodtak meg arról, hogy a magyar kormány, s azon belül a Nemzetpolitikai Államtitkárság, Grezsa István miniszteri biztos közbenjárására, támogatni fogja a színház technikai bázisának felújítását. A jelentős összegű fejlesztés lehetővé tette a korszerű fény- és hangtechnikai eszközök beszerzését, a színpad felújítását, a hosszú ideje használhatatlan forgószínpad modernizálását.

A főkonzul kiemelte: megállapodásuk értelmében az ungvári színház évente 20–25 magyar kulturális programnak biztosít helyszínt.

Grezsa István miniszteri biztos videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy a Kárpátaljai Kultúrkaraván programjai a magyar–ukrán kulturális kapcsolatok erősítését célozzák. Reményét fejezte ki, hogy a járvány múltával sokan fognak érdeklődni a színvonalas magyar kultúra iránt, és a színház termei újra megtelnek nézőkkel. Grezsa István elmondta, azt kívánja, hogy a kultúra legyen a híd és a kapocs, amely összeköti a két nemzetet és segít feloldani a jelenlegi ukrán-magyar ellentéteket.

Köszöntötte az esemény résztvevőit Olekszij Petrov, a megyei tanács elnöke, valamit Jevhen Tiscsuk, a megyei közigazgatás elnökének kulturális tanácsadója. Videóüzenetben tolmácsolta köszönetét és üdvözletét Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elnöke. A tisztségviselők hangsúlyozták, hogy megyei forrásokból is folytatni fogják a színház modernizálását, illetve ukrán-román együttműködés keretében tervezik megújítani a kisszínpadot.

Vaszil Marjuhnics, az ungvári színház igazgatója a teátrum történetét elevenítette fel köszöntőjében.

A jelenlévők látványos bemutató során kaptak ízelítőt az európai színvonalú fény- és hangtechnika színpadi alkalmazásának lehetőségeiből, majd a színészek zenés műsora zárta a rendezvényt.

H. T.
Kárpátalja.ma