Könyvajánló: Magyar újságok Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaságban
Kárpátalja sajtótörténetét dolgozza fel a kiadvány.
Kárpátalja sajtótörténetét dolgozza fel a kiadvány.
Olvassunk, mert különben nem lesznek gondolataink és mindig azt hisszük majd, hogy csak nekünk van és lehet igazunk a világról, az életről, szerelemről és a jövőről.
A két háború között nem volt ünnepeltebb színésznője a budapesti színházaknak Bajor Gizinél.
Az előadásokra a járványügyi intézkedések miatt a megszokottnál kevesebb néző válthat jegyet.
Az évnek ehhez a jeles ünnepi időszakához számos népszokás kötődik.
A foglalkozásra a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola 5. osztályos tanulóit fogadhatták a szervezők.
214 éve, 1807. február 10-én született az első felelős magyar kormány miniszterelnöke gróf Batthyány Lajos. Az 1848-as forradalom után nevezték ki, lemondása után beállt közkatonának, a szabadságharc leverése után pedig életét adta a magyar szabadság és függetlenség ügyének. Batthyány Lajos 1807-ben Pozsonyban, főnemesi származású családban született. Gróf Batthyány József Sándor és Skerlecz Borbála második gyermekeként…
A halálra ítélt Dosztojevszkijjel a vesztőhelyen közölték, hogy „csak” száműzik.
A Csáth Géza művei alapján készült darabot február 13-án, szombaton, az író születésének évfordulóján tűzik műsorra a Vígstreamház közvetítéssorozatában.
A kötet igyekszik röviden bemutatni, hogy az elmúlt egy évszázadban a több állam kötelékébe tartozó, ma a független Ukrajnában élő őshonos magyar nemzeti kisebbség hogyan őrizte meg nyelvét, identitását és kultúráját.
End of content
End of content