Színfalak mögött: Orosz Ibolya színésznő

Szerző: | 2021.08.27., 17:00 | Színfalak mögött

Orosz Ibolya a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai színház színésze. 1975-ben született, már gyermekkorában közel álltak hozzá a művészetek. Megannyi téren kipróbálta magát, míg végül felismerte, hogy ezeket a színház világában tudná a legjobban kamatoztatni. Vele beszélgettem az idáig vezető útjáról.  

– Megosztanád velünk, hol végezted el a középiskolát? Melyek voltak azok a dolgok, amelyek gyermekkorodban érdekeltek?

– Az Ungvári Dajka Gábor Középiskolát végeztem, akkor még az egyetlen magyar iskola volt Ungváron. Színjátszó körbe nem jártam, viszont szavalóversenyekre sokat. Illetve kipróbáltam magam a néptánc, népzene világában, például gyerekkoromban citeráztam, amit nagyon élveztem. A zeneiskolával fellépésekre jártunk, illetve jártam gimnasztikára – ezeket a dolgokat aztán a színházban kamatoztathattam.

– Mi volt az elképzelésed, mivel szerettél volna foglalkozni? Mi érdekelt?

– Az óvodában még orvos akartam lenni, azért, mert nagyon féltem az orvosoktól: azt gondoltam, ha orvos leszek, majd magamat gyógyíthatom, aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem nekem való szakma. Abban biztos voltam, hogy rutinmunkára képtelen vagyok. Mindenképp valami alkotói munkát kell keresnem.
A festészet nagyon érdekelt. Elkezdtem az ungvári a képzőművészeti egyetemet, aztán rájöttem, hogy túl magasra teszem a mércét, mivel annyi zseniális festőt adott már a világ, viszont a színházban ennek is lett haszna.

– Ha jól tudom, díszlettervezéssel is foglalkozol.

– Igen, ezt igazából a férjemnek köszönhetem, ő adott nekem lehetőséget, hogy kipróbáljam magam ezen a téren is. Az első munkám az ő diplomamunkája volt. A férjem színész és rendező is, és mikor a rendezői szakot végezte, akkor egy diplomaelőadást kellett rendeznie. Ezért megkérdezte, hogy mi lenne, ha én tervezném hozzá a díszletet és a jelmezt. A színházban sem utasítottak el, ezáltal megadták a lehetőséget ők is. Szerencsére nagyon jól sikerült.

Ezután többször is felkért az ő rendezéseihez. Ezt nagyon élvezem, hogy együtt gondolkodunk a rendezésről, a jelmezről, a díszletről.

Orosz Ibolya

– Mikor jött az ötlet, hogy a színművészettel foglalkozz?

– Egy újsághirdetés alapján tájékozódtam arról, hogy a Kijevi Karpenko-Karij  Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételt hirdet, és ez megragadt bennem. Észrevettem, hogy ebben minden benne van, ami érdekel.
Hála Istennek nagyon pozitív élményeim voltak a színházzal kapcsolatban, ugyanis magyarországi színházak akkor már járhattak vendégelőadásokat játszani az Ungvári Drámai Színházba.
Elkápráztatott, hogy Mensáros Lászlót és Pécsi Ildikót is láthattam színpadon, maradandó élmény volt magyar nyelven profi színházak színészeit látni, akiket eddig csak a televízióban láthattam! Főleg ezen élmények miatt volt vágyódásom e szakma iránt!
Amikor elolvastam a hirdetést, akkor azt gondoltam: mi lenne, ha megpróbálnám?
Eleinte nagyon tartottam a dologtól, az első válogatást Beregszászban tartották, ide utaztak a tanárok. Sikeres volt a válogatás, és továbbjutottam. Így kerültem be a színművészeti egyetemre, ahol magyar nyelven tudtam tanulni.

– Van olyan előadás, ami nagyon kedves számodra, vagy pont azért sikerélmény, mert nehéz volt?

– Én mindegyiket szeretem.
Nem szeretem azt a szót használni a színjátszásra, hogy „eljátszom” a szerepeket: én megélni szoktam őket, mert ha megéled, akkor csak önmagadat tudod adni. Úgy állok hozzá, hogy ha én nem hiszem el, akkor hogy várhatom el a közönségtől, hogy elhiggye? Illetve én mindig szerettem a kihívásokat. Szívesen játszom a tőlem távol eső szerepeket, hogy feszegethessem a határaimat. Véleményem szerint minden emberben több személyiség is lakozik.
Minden személyiség nagyon színes, pont ezért szeretem mindig megtalálni az újabbnál újabb dolgokat magamban, hogy mi az, ami még van bennem, amit még nem ismerek magamból. Ez valahol egy önismereti út is a részemről, mert minél több karaktert, személyt ismerek meg a szerepek által, annál jobban ismerem meg magamat.

– Mi okoz örömet a színház falai között?

– Nekem nem annyira választódik el a magánéletem és a színházi életem. Én megpróbáltam úgy alakítani az életemet, hogy mindkét helyen ugyanaz legyek. Nagyon szeretem a csapatmunkát: közösségben dolgozni, mert ez sokkal több élményt ad, mintha egyedül érnék el valamit, és ez mindeközben kihívás is.

– Hogy állsz a szövegtanulással?

– Nagyon érdekes volt rádöbbennem, amikor forgattuk az Este hívlak című filmet, hogy én tulajdonképpen az egész testemmel tanulom a szöveget. Elég furcsán hangzik, de amikor úgy kellett elmennem a forgatásra, hogy előre bemagolom a szöveget, és ott már csak mondom, iszonyatosan nehéz volt, mert a színházban van egy folyamata ennek a dolognak, miközben a kezem és a lábam is „megjegyzi” az instrukciókat és a szöveget egy-egy próbafolyamat alatt.

– Mivel foglalkozol szabadidődben?

– Gyerekkorom óta nagyon szeretek olvasni, verseket és regényeket is, mikor milyen hangulatomban vagyok, de a könyv nálam egy alapvető dolog. Nagyon-nagyon szeretek még rajzolni, ez talán a másik szenvedélyem a festészet után. Azt sem hanyagolom el, akár egyedi ajándékként is szoktam festeni.
Illetve főzni is szeretek, főleg új recepteket kipróbálni. Ezek mellett, amikor csak tehetem, a családommal vagyok!

– Van két kamasz gyermeked, ők hogyan állnak a színházhoz?

– Hála Istennek elmondhatom, a mi családunk olyan, hogy mindenről tudunk beszélni egymással. Nemcsak a férjemmel beszélünk meg mindent, hanem a gyerekeket is bevonjuk. Ők itt nőttek fel, a színházban. Amikor kisebbek voltak, szinte mindig velünk jöttek mindenhova, turnékra és rendezvényekre, és szerencsésnek éreztem magam, hogy nem kell elszakadnom tőlük, de ezzel együtt nagyon nehéz is volt. Mai napig nagyon szeretnek itt lenni, és mindenben segítenek ezzel kapcsolatban is.

Orosz Ibolya

– Mit javasolsz annak, aki ezt a pályát szeretné választani?

Amit tapasztalatból mondhatok, hogy mindenkinek megvan a maga útja. Ahogy engem sem egyenes út vezetett ehhez a szakmához, azt elmondhatom, hogy tulajdonképpen minden nehézség ellenére sem bántam meg azóta sem, hogy ezt a szakmát választottam.

Az az igazság, hogy szerintem nincs recept erre sem, mint az élet más dolgaira sem. Mindenkinek magának kell megtalálni azt az ösztönző erőt, ami elindítja őt egy-egy úton, amit csinálni szeretne a továbbiakban. Azt viszont tudom tanácsolni, hogyha valaki pályakezdés előtt áll, és most szeretné kiválasztani, mivel akar foglalkozni, akkor olyasmit válasszon, amit szeret, mert akkor a munka nem munkának tűnik, hanem sok pozitívummal járó élvezetnek!

Orosz Veronika
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This